Romolus az Alapítvány bukásáról és a Sötétségről...

"...és Te nem akartál mást, csak mi szívednek kedves, szabadon élni és szeretni, testvért, gyermeket, asszonyt 's hazát. De nem hagyták. A Sötétség elvett mindent. A sok értelmetlen, hiábavaló halál üressé tett, és a szívedbe oltotta a bosszú angyalának dalát..."

A sötétség érkezésének napja is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Az IAA Romolus bolygó lakói reggel munkába indultak, és élvezték mind azt az áldást, ami az Alapítvány polgárainak kijár. Mikor elbúcsúztak a szeretteiktől, azt hitték nem eshet bajuk, hisz nem máshol, mint az Alapítvány központi bolygóján éltek. Az üde zöld tájakra ugyanúgy ragyogott a nap, mint máskor, a madarak csicseregtek, a gyerekek vidáman indultak iskolába. Akkor még senki sem sejtette, hogy a legtöbben közülük már nem látják meg újra a napfelkeltét.

Romolus Első Szóló, mint minden munkanapon, most is 8:00-kor kelt, és 8:30-kor kezdett bele a szövetség ügyeinek intézésébe. Most ért véget az egy hetes szabadsága, így gyorsan vissza akart rázódni a régi kerékvágásba. Az egyik szövetséggel, a Roninnal már egy ideje elmérgesedett a kapcsolat, az egyik alapítványista tisztviselő, Selan népének bolygóit minden magyarázat nélkül végigfosztották, lerombolták, vagy elfoglalták, mára az egykor oly dicső nép egy bolygóra szorult vissza. Ez a támadás komoly gondot okozott az Alapítványnak, mert a nép bolygóival együtt a szövetségi flotta komoly hányada pusztult el. Az újjáépítés már megkezdődött, de a Ronin vezetői nem voltak hajlandóak még tárgyalni sem az Alapítvánnyal, az esetleges visszatérítésről, holott hivatalosan béke volt a két szövetség között. Nem sokkal később az egyik alapítványista, bizonyos Csaby74 minden előzetes bejelentés nélkül, átállt a Roninhoz. Az Alapítvány egyik embere, Tzuiop a távozó hadúr bolygóin szabotázsok sorozatával válaszolt erre a megbocsájthatatlan tettre.

Jadesárkány tavaly nyáron írt egy novellát még a béta 2-beli eseményekről. Most újra tollat ragadott egy szervereken és galaxisokon átívelő történethez...

Sokan a mai napig azt gondolják, a "Jadesárkány" kifejezés egy személyt takar, egyedi, és éppen úgy, mint maga a személyiség, utánozhatatlan és megismételhetetlen. Azonban ez így, a maga módján nem igaz. A jelen eset is, mint életünk összes dolga, sokkal bonyolultabb, összetettebb dolog. Ha viszont testet kellene öltsön a dolog, ha mindenképpen meg kellene személyesíteni a Jadesárkányt, azt mondhatnánk, hogy a Draco birodalom mindenkori uralkodóját nevezzük így... Azaz neveztük, ameddig létezett a birodalom. De erről később. Ha engem kérdeznek, a Jadesárkány egy eszme. Egy komplett és komplex eszmerendszer, mely szigorú hierarchia szerint épül fel, s ennek tetején az Egyetemes Jóra Való Törekvés eszméje áll. De hogy a Kedves olvasó is megértse ezt a gondolathalmazt, nagyon távolra kell néznünk, mind valós teleszkópjainkkal, mind pediglen képzeletbeli "idő-távcsöveinken" keresztül. Csillagászaink mai napig folyamatosan figyelik az eget, mióta az Új Tejútra költöztünk. Elsősorban az óhazát kémlelik, keresve élhető helyeket. Azt szeretnék tudni, vajon a Sötét Herceg pusztítása valóban olyan nagy volt-e, mint gondoljuk. Ez az ő feladatuk, ezért mi nem is foglalatoskodunk tovább ezzel. Inkább nézzünk bele az idő-távcsöveinkbe.

Nagyjából tízezer esztendeje, még az emberiség bölcsőjében kell kezdenünk a vizsgálódást. Mikor az emberek még egymás ellen harcoltak, akarom mondani, máshogyan harcoltunk még. Nyilakkal, lándzsákkal és bronz kardokkal. És mit sem tudtunk még Zandagort létéről. Bár nekem személyes meggyőződésem, hogy ez a kegyetlen, erőszakos faj akkoriban még nem is létezett, az emberiség nagy szerencséjére.

Tehát ez volt az a kor, mikor a mítoszok, legendák és a mesék születtek. Isteni és félisteni lényeket teremtettünk meg magunknak. Egyik lény ezek közül a sárkány. Önálló legendakör minden ősi kultuszban, azonban kicsit kilóg a sorból, annyiban, hogy a kor embere számára hitelt érdemlően bizonyítható volt létezésük. Míg más lényekről csak a regék beszéltek, addig a sárkánylegendákat óriási hüllőcsontokkal is lehetett igazolni, alátámasztani. Ma már köztudott ugyan, hogy minden természetes körülmények között élettel rendelkező bolygó átmegy fejlődése során az óriáslények korszakán, de ez akkor még nem volt ismert. Így a hős, aki sárkánycsonttal tért vissza küldetéséből, nagyon jól és sokáig, esetenként több generáción keresztül megélt az ősapa leletéből.

És itt a várva várt folytatás Ernobiustól...

"Készülünk a Háborúra." Ez a három szó visszhangzott Khalassum és az egybegyűltek agyában... A Háború... sokat hallott már róla hősünk, de sohasem látta. Képet is csak az iskolai humántörténelem órán. De akkor is keveset. Túl érzékeny téma.

Erőlködött, hogy elképzelje a Háborút. Igyekezett feleleveníteni a képeket: szétzúzott bolygók, megtépázott hajók, emberek, akik teljes lényükből fájdalmat árasztottak. Egy képre mindig élesen emlékezett: egy anyára, aki két tipegő gyermekével és kezében egy újszülöttel áll egy menekülttáborban. Bal karja hiányzik, arca csupa vágás és zúzódás. A kép készítője még abban a helyzetben is volt annyira hatásvadász – vagy inkább művész? – hogy fekete-fehérben készítette el a képet (állókép – ez akkor is nagyon ritka volt a tudósítóknál). Az egyik gyerek messze jobbra néz; a másik lesütött szemmel, lehajtott fejjel áll. A csecsemő, mintha az emberiség nevében, torka- (s talán szíve) szakadtából sír, teljes pici lénye egy nagy sírás. Az anyjuk – az anyjuk kísérteties. Szép szabású arca felénk fordítva, mélyen, metszően néz szembe a nézővel, arcán semmi érzelem. Minek az? A sok sebtől úgysem látszana. A szeme – a szeme nem engedi el a nézőt.

De Khalassum most sehogysem képes felidézni a kísérteties képet. A kristálytiszta Tevlass jut eszébe, a zsiráfhúsos lakomák, gyönyörű naplementék, finom italok és jó zene, nők... Minden kép mintha bearanyozva jutna eszébe. Mintha a lemenő őszi nap fénye, s utolsó, haldokló melege járna át mindent.

A nosztalgiázásból a király hangja zökkenti ki.

- Képviselő urak és hölgyek! Minden bolygón kezdjék meg a nemesisgyárak építését. Öszeállítottam egy kezdetleges javaslatot a gazdaságra nézve, de azt akarom, hogy a rendszer legragyogóbb elméi ötöljék ki a bolygóra szabott tervet.

- Ezredes! A katonaság kezdje el toborozni a legtehetségesebb katonákat és pilótákat. A kiképzéshez minden erőforrást megkapnak.

- A tudósoknak, újságíróknak marad a legnehezebb rész. Az újságírók a hírszerzőkkel dolgoznak majd együtt. Igyekezzünk minél többet megtudni a ZKI-ról és minden szövetségeséről. A legfontosabb követelményem viszont – nem is, parancsom – az, hogy igyekezzenek nem meghalni, vagy bármiképp veszélyeztetni magukat és/vagy a küldetést.

- A további tudnivalókat mindenki megkapja a maga idejében. Most kérem azokat, akik nem vállalnak el feladatot, hogy ne híreszteljék azt, amit ma hallottak - ha értik mire célzok. Aki vállalja a küldetést, az maradjon a teremben. Aki nem, annak van egy perce búcsúzni. Köszönöm a részvételt.

Ezzel el is fordult, és aktivált egy nagy, falra vetített számlálót. A perc lejártáig senki sem moccant meg.

- Köszönöm a bizalmat. Hölgyeim és uraim, a végén kelljen bár ismét menekülni, vagy Fortuna végre mellénk szegődik, az már mindenütt közismert és letagadhatatlan, hogy rengeteg változásnak néz elébe az emberi faj. A Rendszer pedig nem akar lemaradni.

- Technológiánk tizenvalahány évszázada stagnál. Társadalmi felépítésünk alapjaiban primitív és kiváltképp hajlamos a belháborúkra. Az emberi faj nagy része gyakorlatilag rabszolgaként él, néhány kiváltságost szolgál élelemért, szállásért és védelemért cserébe. A galaxis legszabadabb társadalmai is elnyomás alatt tengetik életüket. És végül az egész emberi faj azt az egyetlen célt látszik szolgálni, hogy a bolygók teljes energia- és nyersanyagkészletét hadigépezetté alakítsa. És Zandagort eljöveteléig csak önmaga ellen használta. Mi lett belőlünk? Olyanok lettünk, mint valami egysejtű tenyészet egy petricsészében, vagy kalászok a búzamezőn: termelünk, míg eljön az aratás, aztán meg rájövünk, hogy ez nem jó.

- Talán jó oka van a ZKI-nak a titkolózásra. Lehetséges, hogy olyannyira meg akar védeni minket magunktól, hogy ezért ölni is képes. Emberek! Fiatal faj vagyunk, az igaz! De nem vagyunk olyan ostobák, hogy erre valóban szükség legyen.

- De most már későre jár (vagyis inkább kezd túl korán lenni), ezért hamarosan befejezzük ezt a mi kis... összeröffenésünket. De még egy kis elemózsiát hagyok: jól tudjuk, hogy Zandagort és fajtája nagyon intelligens. Minden téren előrehaladottak, a művészetektől a tudományokig mindenben megelőznek. Vitatott, de lehetséges, hogy bolygójukon az élet, és saját fajuk is, jóval előttünk élt már és virágzott. Az ő történelmükben is voltak stagnálások, de technológiai fejlődésük egyenletesebb volt a miénknél. Közelebb jártak világuk kiírtásához, mint mi valaha is, de túlélték, és több galaxist uralnak. Szervezettebbek, mint mi, és fejlettebbek. Sok parancsnok számolt be olyan érzésről a hadszíntéren, hogy Zandagort csak játszadozik velünk, míg végül porrá zúz. De mégsem egy barbár, vérszomjas mészárosról van szó. Lehetséges, hogy több van a háttérben, mint amit eddig láttunk. Vagy látni akartunk. Nekik hatalmas pazarlás a mi elpusztításunk. Valljuk be: ha akarta volna, Zandagort egy emberi lényt, egy történelmi emléket sem kényszerült volna meghagyni. Viszont pusztítása felébresztett önpusztításunkból, és valamivel szorosabbra kovácsolt. Valami mélyebb értelme is kell legyen az egésznek...

Ernobius érdekes gondolatot vet fel Zandagort céljaival kapcsolatban. De ezt majd csak a második részből tudjuk meg. A szerző kiegészítése: "a cím és szövegegész viszonya, de igazából minden, az olvasó szárnyaló képzeletére bízattatik. Fogyasszák egészséggel!"

"Húzd ki magad, Kétlábú Majom! Bár a cápák legyőznek téged úszásban, a gepárdok futásban, a sarlósfecskék repülésben, a csuklyásmajmok ügyesebben másznak, az elefántok erősebbek, a mamutfenyők jóval túlélnek téged, mégis nálad a legnagyobb kincs: az, hogy megérted azt a kegyetlen folyamatot, amelynek létedet köszönheted." - Richard Dawkins

Khalassum, mióta nem találkoztunk vele, bevonult az ernobiai bolygók legsikeresebb vállalkozói és bolygóépítői közé. Vékonyka két hónap alatt - persze ne tévesszen meg senkit, nem földi 60 napról van szó, mivel, mint említettem, komoly problémák lépnek fel az időmérésben; az egykori Föld idejére átszámolva körülbelül 87 napról van szó, ami még mindig fenomenális eredmény – tehát vékonyka két hónap alatt közismert személlyé, s a vad, halálos szépséget sugalló Jégvirág nevet viselő E-osztályú bolygó egyik legfontosabb megszelidítőjévé vált.

Talán nem hangzik túl komolyan, hogy fűtéssel foglalkozik főhősünk, de aki megfordult már, vagy akár csak teleaccedón^* látott ilyen bolygót, az tisztában van vele, hogy mennyire alapvető létszükségletnek számít ez ilyen bolygókon. Fontosabb dolog, mint B-bolygón a víz. A szabadban, megfelelő energia-utánpótlás nélkül a legjobb (szögezzük le, civileknek elérhető) hőmérsékletszabályozó ruhák sem képesek tizenkét óránál többet életben tartani viselőjüket. Az állatok pedig csak az Első Tejúton alkalmazkodott őseiknek köszönhetik, hogy képesek voltak annyira specializálódni, hogy itt valahogy eltengetik életüket. Nem is csoda, hogy törékeny az egyensúly... B-bolygókon viszont megfelelő felszereléssel majdnem korlátlanul életben lehet maradni. A helyiek kifejlesztett trükkjei (a jó erős pálinkától a legfejlettebb nanoizzítókig) is legfennebb másfél órával nyújtják meg az akkorra már halálosan fájdalmas életet. "Fűtőruhában" meghalni talán a leglassúbb, legrosszabb halálforma (leszámítva a bizonyos intézmények, testvériségek és szervezetek okozta típusokat). A ruha a megváltást jelentő halált még visszatartja, de éltetni nem képes: majdnem élet-halál között lebegteti az embert, amíg az kívánja ama végső kihűlést.

Khalassum jóbarátját tizenhat órája találták meg. Harmincöt órája, hogy katapultálnia kellett. A kis mágneses siklószánjából, amellyel épp csak kevéssel lépte át a szokásos öt méter magasságot, épp csak kilökte a katapult, hogy aztán őrült légáramlatok kapják fel, fel még fagyosabb szelekig... Egy befagyott tóra érkezett, a landolás összezúzta jópár bordáját, a fűtőruha torzórészének bal felét, és több helyen még ki is szakította azt. A jégről minden havat elhordott a vad szél, semmi sem maradt, amiből legalább védelmet építhetett volna. A Jégvirági Kriogenikai Intézetben már nem volt mit kezdjenek vele. Egyedül a ruha szabvány feketedoboza maradt használható. De az is csak elképzelhetetlen kínokról tudott mesélni. A jégpokol nem érez szánalmat.

Igazából már ennek is két hónapja. Azóta Khalassum gyötrő bűntudatát úgy igyekszik csökkenteni, hogy mindenféle tudományos kutatásokat támogat. Mint Nobel annak idején. De akárcsak ő, Khalassum sem felelős közvetlenül a halálért: barátja a rendelkezések ellenére ment ki későn a hangárból, amikor az időjárás sem kedvezett. De ő úgy is ott és akkor akarta leellenőrizni, hogy mi történt az ötös vapitiüzemmel. Azért ő sem ostobaságból tette: az üzem nem szolgáltatott be húst aznap, és elég közel volt a depóhoz, úgyhogy nem tűnt valami veszélyes kalandnak. Egy órával később a kapcsolat az ötös vapitiüzemmel helyreállt, szakadozva és recsegve persze, de Héógon sosem érkezett meg hozzájuk. (A vapitik meg, ahogy kiderült, kihaltak a szegényes ökoszférában, az utóbbi hónap kegyetlen fagya nem kímélt meg egyetlen egyedet sem.)

Így született halálból a Flemand Héógon-díj. Bár közel sem ér a fő exoloni, vagy más birodalmi, köztársasági, királysági, alapítványi (meg sem említve a Nobel-) díjak nyomába, az ernobiai tudósoknak mégis a legjobb és legnagyobb lehetőséget jelenti. Két évvel később pedig a díjért felelős Ernobiai Tudományért és Kultúráért Alaptívány (ETKA) is megszületett, amely igazán jelentősen felpezsdítette a – nyilván – tudományos és kulturális életet az ernobiai rendszerben.

Mindezek a támogatások magukkal vonták, hogy egyre több megnyitóra, előadásra, avatóra hívták meg hősünket, így Khalassum egyre közelebb került a tudományos kutatásokhoz is.

Valószínűleg az eddig legmunkásabb Zandagort-fanvideó készült el nemrég. Ricsi121 megtervezte és megépítette, Peter megvágta, az eredmény pedig fantasztikus.

II. Zoárd Arcas következő története.

És mégis, te, aki      az óriási eget fürkészi
szemmel és géppel         azért, hogy megismerje
léte értelmét és célját,    magad is gép vagy csupán.
Ne repülj messzire,       maradj a felszínen!
Nézzél magadba,         és megleled a célodat!

Eképp hangzik egy vers. Egy költemény, amit évtizedekkel ezelőtt rótt egy öregember régies formában bambusznádból készült papírra. A betűk szögletes alakjai a lap bal oldala felől haladva sorakoztak katonásan a jobb oldal felé, amit sosem érhettek el. Jött egy újabb sor.

Az idő vasfoga már jócskán megrágta az irományt és hordozóját, a papírlapot. A betűket alkotó fekete festékanyag már számtalan helyen kifakult, itt-ott teljesen le is kopott. Az értékén és mondandóján azonban mit sem változtatott. És soha nem is fog.

- A lélek örök, elpusztíthatatlan - Idézte fel magában a réges-régi bölcseletet.

- Nem hagyom, hogy elpusztuljon a forrás. Kell valami, ahonnan erőt meríthetnek a szörnyű vész és megpróbáltatások hosszú sora után. Igen, ez is megy innen.

A papírlapot tartó keretből óvatosan kiszedte az ereklyét, majd egy masszív katonai irattömbbe tette.

- Ez tökéletesen megfelel a célra - nyugtázta elégedetten, amikor megpaskolta az írásos-dokumentum tartót. Ezt beletette egy nagyobb ládába, ami a szoba bejárati ajtaja mellett állt. Már volt benne néhány tárgy.

Olyanok, amiket a MAG-ra szánt. Könyvek, elmélkedések, bölcseletek. Minden olyan, ami a szellemi fejlődéshez kellhet. Ha ők el is buknak, a MAG tovább él. Meg kell adni minden lehetséges eszközt annak a majd' százezer embernek, akik új otthont találnak, és új kolóniákat létesítenek. Az admiralitás a hajókat adja, a kormányzat a mindennemű anyagi ellátmányt. A szellemit az egyház, kulturális központok és önkéntes adományozók, mint például saját maga.

Immár harmadszor nézett körbe a szobájában. Tekintete továbbra is azt fürkészte, mit kellene megmenteni. Már nem volt semmi sem, csak az egyszerű ágy, a mosdóhelyiség, két üres szekrény és a dolgozóasztal a panoráma ablak előtt. Odalépett a majdnem üres asztal mellé. Csupán az utolsó ruhadarabjai voltak rajta elhelyezve. Egy pár hófehér kesztyű, egy aranyszínű, félvastag díszöv, és a kitüntetések. Az asztalba épített számítógép egy tárolt üzenetet jelzett. A földre téve fekete csizmák várták a bevetést, csillogóra polírozva.

Felvette az ujjnyi szélességű csík alakú érdemérmet, amit aztán díszegyenruhája bal mellrészéhez csíptetett.

- Ez járt a tiszti akadémia elvégzéséért - aztán sorra vette fel a kölönböző méretű szögletes kitüntetéseket, amiket a sok évnyi szolgálat során gyűjtött össze.

Ezt követte egy szabályos, csúcsára fordított háromszög alakú érem.

- A húsz éves aktív szolgálatért... - gondolta. Ezt a négyszögletű kitüntetések alá függesztette fel. Két másik, az előzőnél kisebb, ezüst színű háromszög következett.

- A földesek ellen.

Agyában felrémlettek a régen történt összecsapások emlékképei.

Utolsónak vette fel a nevét és rangját jelző kitűzőt. Vezérkari tiszthez méltóan aranyozott szegélyű volt, a betűk szintén e nemes fémmel bevonva. Ezt a többi négyszögletű kitüntetés fölé helyezte.

- Tökéletes.

Felkapta a csizmáit, aztán az asztal mögötti székre ülve elkezdte felhúzni, de előtte bekapcsolta a számítógépet és elindította az üzenetfelolvasó programot. Katonai jelentés a szondahálóval kapcsolatban, igazából nem figyelt a részletekre, csak fél füllel hallgatta, mégis a végén lévő veszteséglista elvonta a teljes figyelmét.

- Negyvenhat szonda, egy reléállomás, egy fulgur, két raptor és az egységek teljes legénysége - ismételte gondolatban a hallottakat.

- Az első áldozatok. Tehát elkezdődött - nyugtázta végül magában.

Kikapcsolta a gépet, majd felhúzta a másik csizmát is, aztán a fehér, tiszti kesztyűk következtek. A végén a derekára kötötte a díszövet is, majd valamiért az ablak felé fordult. Nem tudta, miért tette ezt. Avval viszont egyetértett, mennyire megnyugtató a békés univerzumot szemlélni. El akart indulni az ajtó felé, de valami visszatartotta. A lábai nem voltak hajlandóak engedelmeskedni. Még nem. Az ablak oly csábítóan hívta egy utolsó kitekintésre, hogy nem bírt ellenállni. Hiába kevés az idő, csupán egy perc, gondolta, és még egyszer ránézett a Poprad nevű égitest acélszürke felszínére, ami valaha a Néra holdja volt, most viszont egy óriási aszteroidra emlékeztető kődarab. Hogy mi történt vele, nem tudni biztosan, csupán találgatnak a tudósok ezt illetően.

Aztán az űrdokkokra terelődött a figyelme, a nyüzsgő teherhajókra, az indulásra csaknem teljesen kész hadihajókra. Fejét erősen jobbra fordítva még a több, mint egymillió kilométerre lévő Nérát is megpilanthatta. Csupán aprócska narancssárga gömbnek tűnt innen, neki és családjának, népének viszont az otthona. Őt kell megvédeni.

- Bármi áron - zakatolt fejében a jelmondat.

Hatalmasat sóhajtott, aztán otthagyta a panoráma ablakot. A szállás üressége eszébe juttatta azt a napot, amikor először lépett be. Akkor is így nézett ki, a gyári berendezéseken kívül semmi sem volt benne. A hosszú évek során azonban otthonosan berendezte, tökéletes pihenőhely vált az egyszerű szobából. Ide mindig félrevonulhatott, ha nyugalomra volt szüksége.

Az ajtóhoz érve felkapta az összegyűjtött, elszállításra váró könyveket, írásokat és fontos dokumentumokat tartalmazó ládát. Még egyszer visszanézett a csaknem teljesen kiürített menedékre.

- Most már nem lesz szükségem erre, az idők végezetéig tartó béke vár rám.

Ezzel a gondolattal lépett ki a tiszti szálláshelyiségből, és indult el a híd felé a már oly sokszor megjárt útvonalon.

Némi késéssel...

Bo Heckl, lapunk elismert, Assange-díjas újságírója, szenzációs anyaghoz jutott, amit ezúton osztunk meg nagyra becsült olvasóközönségünkkel. Az alábbi fotó a Zandagort Kutató Intézet egyik új felfedezéséről készült, egy ismeretlen eredetű monolitról. Hogy a cikket miért nem Bo maga jegyzi, annak oka, hogy szeretnénk kifejezni szerkesztőségünk, lapunk és tulajdonosunk mindenre kiterjedő támogatását.

Tájékozottabb olvasóink számára nem újdonság, hogy a ZKI egy gyakorlatilag a bolygóközi jogon kívülálló képződmény, ami mindent megtesz működése titkosságáért. A minden a jogi úttól a bérgyilkosok alkalmazásáig terjed. Az EBSZ álláspontja az információs szabadságról pedig közismert a ZKI kontra The Morning Star-féle justizmord óta. Nem véletlen, hogy minden nagyobb médiabirodalom saját magánhadsereggel rendelkezik, hiszen másként lehetetlen érvényt szerezni az egyébként mai napig hatályban lévő Zimmermann Egyezménynek.

Próbáltunk a leletről megkérdezni Zandagort-szakértőket és xenológusokat; eredménytelenül. Aki nem lojális a ZKI-hoz, az is meg van félemlítve. Így az egyetlen erőhöz fordulunk, amit nem lehet elnyomni, a nyilvánossághoz. Amatőr kódfejtők, munkára fel!

Réges rég ki akartam ezt posztolni, csak aztán elfelejtettem. De jobb később, mint soha...

Honnan tudod, hogy Zandagort-függő vagy?

1. Ha irigykedsz a Földre mert mind az 5 bolygótípus egyszerre van és több mint 6 milliárd lakost is elbír.
2. Ha földrajz órán felhívnak felelni és megkérdetik: mennyi idő alatt fordul meg a föld a tengelye körül? És te azt feleled: pontosan 96 kör alatt!
3. ha megkerdik tőled, hogy mivel gyorsabb a keletiből eljutni a nyugatig, busszal vagy metróval, azt mondod fulgurral.
4. tengerparton /sivatagban is már azt számolod,hogy a homok mennyi üveggyárat bír el
   erdőben sétálva a fákat számolod, hogy tudd mennyi fűrészüzemet bír el
   állatkerben meglátod a pandát hangosan káromkodsz, hogy mennyire fölösleges dolog, mert gyenge élelemforrás.
5. Az étteremben gombát rendelsz, mert olcsó és sokat kapsz

Folytatás Teuton Zandagort-blogján...