És itt a várva várt folytatás Ernobiustól...

"Készülünk a Háborúra." Ez a három szó visszhangzott Khalassum és az egybegyűltek agyában... A Háború... sokat hallott már róla hősünk, de sohasem látta. Képet is csak az iskolai humántörténelem órán. De akkor is keveset. Túl érzékeny téma.

Erőlködött, hogy elképzelje a Háborút. Igyekezett feleleveníteni a képeket: szétzúzott bolygók, megtépázott hajók, emberek, akik teljes lényükből fájdalmat árasztottak. Egy képre mindig élesen emlékezett: egy anyára, aki két tipegő gyermekével és kezében egy újszülöttel áll egy menekülttáborban. Bal karja hiányzik, arca csupa vágás és zúzódás. A kép készítője még abban a helyzetben is volt annyira hatásvadász – vagy inkább művész? – hogy fekete-fehérben készítette el a képet (állókép – ez akkor is nagyon ritka volt a tudósítóknál). Az egyik gyerek messze jobbra néz; a másik lesütött szemmel, lehajtott fejjel áll. A csecsemő, mintha az emberiség nevében, torka- (s talán szíve) szakadtából sír, teljes pici lénye egy nagy sírás. Az anyjuk – az anyjuk kísérteties. Szép szabású arca felénk fordítva, mélyen, metszően néz szembe a nézővel, arcán semmi érzelem. Minek az? A sok sebtől úgysem látszana. A szeme – a szeme nem engedi el a nézőt.

De Khalassum most sehogysem képes felidézni a kísérteties képet. A kristálytiszta Tevlass jut eszébe, a zsiráfhúsos lakomák, gyönyörű naplementék, finom italok és jó zene, nők... Minden kép mintha bearanyozva jutna eszébe. Mintha a lemenő őszi nap fénye, s utolsó, haldokló melege járna át mindent.

A nosztalgiázásból a király hangja zökkenti ki.

- Képviselő urak és hölgyek! Minden bolygón kezdjék meg a nemesisgyárak építését. Öszeállítottam egy kezdetleges javaslatot a gazdaságra nézve, de azt akarom, hogy a rendszer legragyogóbb elméi ötöljék ki a bolygóra szabott tervet.

- Ezredes! A katonaság kezdje el toborozni a legtehetségesebb katonákat és pilótákat. A kiképzéshez minden erőforrást megkapnak.

- A tudósoknak, újságíróknak marad a legnehezebb rész. Az újságírók a hírszerzőkkel dolgoznak majd együtt. Igyekezzünk minél többet megtudni a ZKI-ról és minden szövetségeséről. A legfontosabb követelményem viszont – nem is, parancsom – az, hogy igyekezzenek nem meghalni, vagy bármiképp veszélyeztetni magukat és/vagy a küldetést.

- A további tudnivalókat mindenki megkapja a maga idejében. Most kérem azokat, akik nem vállalnak el feladatot, hogy ne híreszteljék azt, amit ma hallottak - ha értik mire célzok. Aki vállalja a küldetést, az maradjon a teremben. Aki nem, annak van egy perce búcsúzni. Köszönöm a részvételt.

Ezzel el is fordult, és aktivált egy nagy, falra vetített számlálót. A perc lejártáig senki sem moccant meg.

- Köszönöm a bizalmat. Hölgyeim és uraim, a végén kelljen bár ismét menekülni, vagy Fortuna végre mellénk szegődik, az már mindenütt közismert és letagadhatatlan, hogy rengeteg változásnak néz elébe az emberi faj. A Rendszer pedig nem akar lemaradni.

- Technológiánk tizenvalahány évszázada stagnál. Társadalmi felépítésünk alapjaiban primitív és kiváltképp hajlamos a belháborúkra. Az emberi faj nagy része gyakorlatilag rabszolgaként él, néhány kiváltságost szolgál élelemért, szállásért és védelemért cserébe. A galaxis legszabadabb társadalmai is elnyomás alatt tengetik életüket. És végül az egész emberi faj azt az egyetlen célt látszik szolgálni, hogy a bolygók teljes energia- és nyersanyagkészletét hadigépezetté alakítsa. És Zandagort eljöveteléig csak önmaga ellen használta. Mi lett belőlünk? Olyanok lettünk, mint valami egysejtű tenyészet egy petricsészében, vagy kalászok a búzamezőn: termelünk, míg eljön az aratás, aztán meg rájövünk, hogy ez nem jó.

- Talán jó oka van a ZKI-nak a titkolózásra. Lehetséges, hogy olyannyira meg akar védeni minket magunktól, hogy ezért ölni is képes. Emberek! Fiatal faj vagyunk, az igaz! De nem vagyunk olyan ostobák, hogy erre valóban szükség legyen.

- De most már későre jár (vagyis inkább kezd túl korán lenni), ezért hamarosan befejezzük ezt a mi kis... összeröffenésünket. De még egy kis elemózsiát hagyok: jól tudjuk, hogy Zandagort és fajtája nagyon intelligens. Minden téren előrehaladottak, a művészetektől a tudományokig mindenben megelőznek. Vitatott, de lehetséges, hogy bolygójukon az élet, és saját fajuk is, jóval előttünk élt már és virágzott. Az ő történelmükben is voltak stagnálások, de technológiai fejlődésük egyenletesebb volt a miénknél. Közelebb jártak világuk kiírtásához, mint mi valaha is, de túlélték, és több galaxist uralnak. Szervezettebbek, mint mi, és fejlettebbek. Sok parancsnok számolt be olyan érzésről a hadszíntéren, hogy Zandagort csak játszadozik velünk, míg végül porrá zúz. De mégsem egy barbár, vérszomjas mészárosról van szó. Lehetséges, hogy több van a háttérben, mint amit eddig láttunk. Vagy látni akartunk. Nekik hatalmas pazarlás a mi elpusztításunk. Valljuk be: ha akarta volna, Zandagort egy emberi lényt, egy történelmi emléket sem kényszerült volna meghagyni. Viszont pusztítása felébresztett önpusztításunkból, és valamivel szorosabbra kovácsolt. Valami mélyebb értelme is kell legyen az egésznek...