Ernobius első Zandagortos írása, illusztrációval, és a szokásosnál több tudományos háttérrel...

Az Ernobi rendszer legifjabb önkéntesei békeidőben egyetlen feladatot látnak el: járőröznek a lakott bolygók szomszédságában, mindig a rendszer űrterén belül. Egyszerű, veszélytelen rutinfeladatról van szó; az első héten még látványos az űr, utána majdnem olyan, mintha otthon járkálna az űr-őr. Kiváltképp mivel mindegyik őr saját kis hajóval rendelkezik, melyek berendezését kevés rendszabály korlátozza, s ezek is mind a biztonságosságra és ésszerűségre vonatkoznak. A katonai zsargonban nem is hajónak nevezik ezeket, hanem csónaknak. Kis méretük, tömegük és könnyűfegyverzetük se harcra, se nagyobb távolságok megtételére nem alkalmas. Civil hajónak tartják, magánvállalkozások gyártják őket, és nem a Kormányzói Hajógyártó Társaság. A bolygók birodalomtól függetlenül intézkednek felőlük, ilyen kicsiségekkel nem zavarják a Kormányzót.

Khalassum körülbelül három hónapja lépett be a Seregbe. Apja, nagyapja és előtte számtalan elődje is katona volt, így majdnem természetes, hogy ő is az lett. És újoncként, magától értetődően, még csónakos. Ez a mi csónakosunk nemrég szállt fel a bolygóról. A jobb hátsó ablakból még látszik anyabolygója, bár nem nagyobb, mint az a füge, amit a B-bolygóról származó katonák rágcsálnak, miután kiléptek bolygójuk "magánszférájából" (még egy szó a helyi katonai szlengből). Szerencsét hozónak tartják, és őrzik is ezt a hagyományt. Ha nem is veszik igazából komolyan, de jól esik az a friss füge, kivált ha kedvese látja el vele az embert.

Innen még jól látszik a sós-homokos, sárgásfehér Ullass-fennsík, amely egy igazi országnyi Death Valley. Rozzant H alakban a Tevlass-vízrendszer, itt lakik a bolygó lakosságának döntő többsége. Éjjel olyan, mint egy gyöngyfüzér a sötét homoktenger mélyén. Kivéve, ha a jobboldali, sötétebb sziklás-homokos tájon, az Allason nincs homokvihar vagy vulkáni hamu. Olyankor éjjel is, megfelelő viszonyok közt, jól látszik, vörösen, mint a vér. Ha erősebb a szél, a városok fölé hordja a szennyeződést, eltakarván azt. Szerencsére az Allas forró levegője nagy magasságokba szállítja ezeket a gyilkos anyagokat, így általában nem veszélyesek a városokra.

A bolygót halványkéken öleli körbe a vékony atmoszférája. Innen azt az érzetet kelti, hogy kellemesen hűvös. Valójában nagy magasságokig nem hűl 15°C alá. Bal oldalt, a Khalass kristályvize és a Tevlass fő ágának összefolyásától arrébb, éppen éltető esőnek örülnek a lakók. Nyolc éve vártak rá, és a következő biztosan nem érkezik meg haton belül. Az összefolyástól jobbra pedig épp azért vegyszerezik a felhőket, hogy tartalmuk ne essen le: mérgező az egész, az Allasról jön. Van az Allas-medencéje fölött is, az már osztja is a mérget, de nem tud halálos lenni. Semmi ölhető nincs ott. És soha nem is volt.

A távolban a két nap látszik, a fehér Ul és a sárga Zah. A háromtest-probléma miatt nem lehet túl hosszú időre megjósolni a napfelkeltéket és –lementéket. Ez rövid távon nem gond, de hosszú távon bezavar az emberek biológiai órájába, amikor ezer év múlva a munkaidő épp éjjelre esik, úgyhogy csillagászok egy csoportja mindig igyekszik hosszabb és hosszabb távra kiszámolni a napokat, és ennek függvényében, amikor szükséges, a bolygó önkormányzata is a két huncut után igazodik. Az időszámításban is kellemetlen, így hivatalosan az Ernobia időszámítását használják, a közéletben pedig egy használhatóbb, de kevésbé állandó helyi időt.

Bármilyen halálos is sok vidék, a kormány már kiírta a pályázatot a bolygó teljes felületének felmérésére és jövőbeli kiépítésére. Nem engedheti meg magának a bolygó, hogy értékes termőföldre építsen. Még a kellemesebb éghajlatú bolygók is ezzel a problémával küzdenek. Mi több, minden bolygó, előbb-utóbb, ezzel a problémával fog találkozni. A régi Tejútban minden lehetséges helyre ellátogattak a terraformáló Neumann-szondák, s nem sokkal később az emberiség, az új lehetőség által hajtva, kirajzott a galaxisba. Az Új Tejútba menekülőknek jóval nehezebb dolguk volt: eleve lakható, vagy igen kevés terraformálást igénylő bolygókat kellett keresniük, hiszen a megtépázott, szétszórt flottáknak kevés energiája és még kevesebb megfelelő technológiája volt a célra. Egy ideig ez nem is volt probléma, kevesebb bolygóval bár, de beindult a második rajzás, és az emberiség meghonosodott ebben a galaxisban is.

De az itteni világok jóval törékenyebbnek bizonyultak. Ebben a galaxisban az élet még sehol sem lépett túl az egysejtűek szintjén (és semmiféle sci-fi ízű szuperorganizmusokat vagy intelligens életformát sem alkottak ezek az egysejtűek). Az Óhazában csak kényelmi szempontokból tartottak számon egy-két tucatnyi állatot-növényt. Itt viszont valóban csak ennyi faj van, épp amennyit a menekülők magukkal tudtak vinni, valószínűleg élelmiszergyárakból, otthonról, mint háziállatok, és persze mindig maradnak potyautasok. Az így kialakuló ökoszisztéma nagyon törékenynek bizonyult az ember terjeszkedésével szemben. Nem is beszélve arról, hogy a Tejút bolygóin nem igazán lehetett ilyen kegyetlen halálzónákat találni, mint az Ullas vagy az Allas, hiszen jóval erősebb gépek, fejlettebb technológia volt elérhető. S ha volt is ennyire halott táj, sosem ért el ekkora méreteket. Ebben a galaxisban minden bolygón van ilyen és ekkora. Itt az embernek is hatalmas erőfeszítés és rengeteg felszerelés megélni, nem beszélve az állatokról. Ezért született döntés arról, hogy geológusokat, biológusokat, meteorológusokat és más szakembereket össszegyűjtenek, és a szerény hangzású Környezet fedőnév alatt azon fognak dolgozni, hogy orvosolják a helyzetet. Ez azonban nem olyan könnyű, mint régen volt, mivel a tudomány is sokat veszített. Ezért van az is, hogy a túlélőknek a fejlettebb hajókért is többet kell dolgozniuk. Sokat kell bepótolnunk.