Dagbytk4 Összefüggések című írása után itt a következő, amivel feldobja az unalmas hétvégét. Hasonlóan terjedelmes, mint a múltkori, és hasonlóan eredeti...

- Üdvözlök mindenkit, ki érdeklődve tekint a régmúlt időkbe vesző történelmi adatok közlését célként kitűző műsorunkra, lett légyenek az s22 vagy akár a párhuzamos dimenziókban létező, s33-ig terjedő galaxisok polgárai! Ma esti adásunkban a korai, s2 kódnéven ismeretes galaxis mindennapjairól szólunk. Egy új feltételezés szerint több, a csillagközi utazás elvét ismerő, s némileg azt meg is valósító kultúra létezett akkoriban egy időben! Ez gyakorlatilag szöges ellentétben van az eddigi információinkkal! Korábbi adataink szerint rendkívül ritka volt abban a fejlődése kezdeti szakaszában magába omló galaxisban a nyersanyagok mennyisége, s nem feltételeztünk csillagközi civilizációkat, hiszen alig 1000-10000 évig létezett! Ennyi idő pedig nem lehetett elegendő semmilyen primitív egysejtű kialakulásához sem. Most pedig azt állítjuk, hogy minden tudásunk ellenére másként alakultak ott a dolgok! Mindezt a nemrégiben, az s2 exgalaxis romjainál járt, s onnan visszatérő expedíció által begyűjtött, egyfajta primitív űrszerkezetből kiolvasott információhalmazra alapozzuk! Hangsúlyozzuk, hogy az információ töredékes, a fordítás távolról sem tökéletes, mindazonáltal, amit eddig ki tudtunk szűrni ezekből, az rendkívül elgondolkodtató! Kérjük, mindenki őrizze meg nyugalmát, miközben minket néz, ne tekintsék tényeknek az itt elhangzó részleteket, hiszen nem lehetetlen, hogy az ősi nyelvek lefordításával kapcsolatosan sok tekintetben tévedünk! Tehát dőljenek hátra, lazuljanak el, s próbálják meg elképzelni, hogy e hatalmas mindenségben valahol, irdatlan távolságban tőlünk éltek már értelmes lények, akik megpróbálták átadni tudásukat az utókor számára! Hogy nyomaik a mi eddigi elméleteinkbe beleillenek, vagy sem, az nem lehet kérdés e könnyed kikapcsolódás közepette! További jó szórakozást!

Viseletes felleghajtóm jótékony homályba borította termetemet, miközben rákapcsolódtam a bolygón lévő mélyűri felderítőeszközökre. Alakom álcázása mindennapi munkámhoz tartozik. Minden különleges ügynök igyekszik eltitkolni valódi kilétét, hiszen akár közvetlen gombaszedő öregnéne munkatársunk is lehet egy ellenséges birodalom magasan képzett pusztító gépezete. Az én esetemben a kamu flázs még az átlagosnál is szükségesebb, mivel még az elátkozott és porrá őrölt galaktikában egy korai alakváltoztató beavatkozás következtében maradandó képességekre tettem szert, s ezen képességek némely tekintetben kényszerűek számomra. Ha most meglátnának a helyi, agymosás nélkül is totál hülye rabszolgalények, akkor tutter, hogy nem lenne időm beadni magamnak az ideiglenesen tiszta, emberfeletti elmét biztosító szérumot, mellyel még emberszerű külsőt is szerezhetnék néhány tíz perc erejéig (már amennyiben emberszerű egy két méteres, szőrős, rozsomákokat is elijesztő izé), s ennek hiányában újfent a Vadász venné át az uralmat felettem, s emiatt az embernek csúfolt kétlábúak csonkolt tetemei felett is. Újabb néptelen falu szétmorzsolt tetőgerendái, mindenféle gyanús foltokkal tarkított, kicsépkézett őrbástyái maradnának táplálékul a második galaxis homo überbaboonicus, Szabad Hunnia Nagy-Dagbydiájában rettegő egyedeinek öníró, eszement rémmeséinek folyton növekvő folyama számára.

Ezen szenvedésteli teremtmények, melyek védelme érdekében önmagukat halálra dolgoztatjuk, s amiket szemrebbenés nélkül bedarálunk leomló épületeik alá, hogy a törmeléket a galaxis másik végébe teleportáljuk- gyakran bármilyen tisztítás nélkül – új munkahelyek teremtésének üres ígéretével, tehát ezen nyomoroncok valaha is elgondolkodtak azon, hogy tényleg létezne egy, az Új-Tejútat valaha benépesítő ősi faj temetkezési helyeinek feldúlásakor túlvilági létet nyert, bosszúszomjas szellem, mely egyetlen szórakozásának tekinti a gombatelepek, ébenfaerdők, nyulak, emberek megszűntetését, levadászását??? Ráadásul ez a gonosz lidérc pont egy nagyra nőtt, házi cirmos alakjában rothasztja el a gombák spóráit, a fák gyökereit, apasztja el a marhák tejét? Hát ez nevetséges kérem szépen! Még hogy mindezen tettekért pont én legyek a felelős! Meg egyáltalán ki maradt életben, hogy fecseghessen rólam?

Egy intelligens ember számára - mint például én - nyilvánvaló, hogy a környezet pusztulása mindössze a mértéktelen építkezés következménye, hogy bensőnkhöz hasonlatossá tegyük környezetünket is, hisz úgy otthonosabbnak érezzük bármely lakott világot, ha mindenütt csupa kénsárga, ammóniaszagú eső marja a megfélemlített Napok vörös-fekete szmogfellegek mögül néha gyáván előkukkantó gennysárga sugarainak delejes ragyogásában megpillantható meggyalázott felszínen ocsmánykodó, segélykérő ujjként az egykori ég felé meredező fák lassan szétfolyó kérgéből képződött zöld patakocskákban fuldokló apró rovarokat. Az átlagember ostobasága felülmúlhatatlan, tudattalanságukban elképzelni sem képesek, hogy bármit lehetne másként is tenni, s természetesen minduntalan másokat okolnak önnön hibáikért, belátásra képtelenek, csak önző érdekeik teljesülésének érdekében hajlandóak cselekedni, az elkövetkezendő generációkkal mit sem törődve. Talán mit sem tudnak róluk. Talán arról sem tudnak, hogyan is nézhet ki természetes állapotában egy planéta. Talán képtelenek emlékezni, vagy csak semmit sem jelent nekik. Hajdanvolt, hűs, enyhet adó árnyas ligetek látványa, vidám madárcsicsergéssel, anyját hívó vadröfi visításával elegyítve hiányzik-e a titántelérek mélyére láncolt bányászoknak? A csipgyárak szalagsoraiba szíjazott drága kiberaggyal rendelkező, folyton-folyvást őrzött, csak a kék neonfényt ismerő, hermetikus ruhába csomagolt, az alvási/ürítési fázisait is ott töltő lényeknek? A hajógyárakban bolygószenesítő gépszerkezeteken robotoló szlávék örömmel emlékeznének vissza a havas hegyek mögött felkelő Nap fenséges látványára, tudatában annak, hogy munkájuk eredményeként a havas hegyek percek alatt a Nap legbelsőbb magját is elvakító fénnyel roskadnak magukba? A felemelkedett kisgazdákat, a hajógyárak igazgatóit, a bányamestereket érdekelné? Vagy akár csak a nekik dolgozók léte?

Ugyan, dehogy! Mi, emberek ilyenek vagyunk. Nem érdekel minket semmi és senki, csak a saját jólétünkkel foglalkozunk. Ha az nincs, akkor a másiknak se legyen, ha meg van, akkor a másiknak ne legyen hozzáállás érvényesül még most is e galaxisban. Amilyen a környezetünk, olyanok vagyunk mi magunk is, nem más teszi ezt velünk, hanem csak mi magunk. Belül rothadó mérgező gyümölcsök vagyunk, melyek megfertőznek mindent, mit csak elérhetnek, pusztán azért, hogy az elérhetetlennek megmutassuk, mire is vagyunk képesek. Tulajdonképpen az evolúciós tévedés következtében ránk hasonlító gibbon származékok fásultságát némileg megértem, bár azonosulni semmiképpen sem tudok velük, hiszen eme általános leírás alól természetesen bölcs vezetőink, s mi, végrehajtó akaratbábjaik kivételek vagyunk, hiszen uraink megvilágosodott látásmódja felnyitotta a mi szemünket is, hogy globálisan, az egész emberiség üdve érdekében tevékenykedjünk, felülemelkedve a hétköznapi értelmetlen lét hívságain, kvázi emberfelettiek lettünk. Emiatt csakis a közénk tartozók csodálják az érintetlen természet szépségeit, mások meg nem, hiszen ehhez többek közt szabadidőre lenne szükség. Azzal pedig szinte soha sem rendelkeznek a dolgozók kasztjába tartozók, azaz a lakosság 99,9999 százaléka.

Talán a zöldkutatásból épülő hidropónikus kupolákban gyorsan növő, az eredetihez meglepően hasonlító műnövények érett példányait begyűjtő, kiváltságos fanyűvők, gombászok, s bananászok, a természethasonlatos állapottól meghasonlott elméjének elágazásaiból kicsöpögő szófia beszédfoszlányok nőtték ki magukat effajta misztifikációs ostobasággá, netán ellenségeink művének tekinthetjük ezt. Bárhogyan is legyen, én már régóta javaslom Őfényességének ezen túlzott szánalom mellőzését a társadalmak alját képező pótolható munkaerővel szemben, azonban a Tejút Ura atyai gondviseléssel tekinti gyermekeinek őket is, és így hallatlan szabadságban részesíti állatvalóit még mindig.

Hát ki vagyok én, akit maga a Remény mentett meg a Zandagort herceg elleni, kissé sikertelen merénylet némileg kellemetlen következményeitől, melyek pár ezer Behemót képében realizálódtak előttem, hogy ellenkezzek Vele? Fényévek százezreinek távlatából elméje erejével húzott magához, hogy szakértelmemmel elvándorolt bolygóink ökoszféráját felhasználva elhintsük az élet magvát, benépesítsük az Új-Tejút minden planját sok mustáros kecsappal. Néhány száz éven keresztül paradicsomi állapotok uralkodtak, az ég alatt minden egyenlő volt. A hasak mindig tele voltak, több állatfaj élt minden bolygón, békében, boldogságban, együtt. Bort szüreteltek a sáskák is, a tigrisek bárányokkal ölelkeztek, a pandák zsiráfnyakról lógva szórták a mannát a dolgos, kedves rágcsálónépek izgatottan pasziánszozó rendjeinek legnagyobb örömére, hirdetve a Mennyei Császár felsőbbrendűségét, a koboldmakik hosszas szertartások keretében kérlelték UgyanŐt, hogy változtassa a daliás tölgyek törzsét az Ő bal szemöldökének hasonlatosságára, s a Hatalmas így cselekede vala. S eképpen nem létezett fű, mert haszontalannak találtatott az előzetes számvetés vizsgálatában, s nem vala elmúlás, sem pusztulás, sem törlés nem következett több idő elteltével sem. Miképpen visszaélések sem voltak, aképpen mutyiszövetségek sem szerveződtek a semmiből hirtelenjében mások nagy bánatjára, ahogy mindez világosan írva vagyon.

"A Teremtés szerintem, két sör-hubi kombináció után, láptoroki pipadohányfüstfellegek erdejébe burkolva, mert másként hogyan lenne lehetséges szállítóhajók hiányában, he??" című többkötetes, fondorlatokkal fűszerezett, Szabad Hunnia egyik szent könyvének tekintett Írás borítójának bal felső sarkában, a hajtás belső felén. Aztán, ahogy Számára unalmassá vált a csillagrendszerek tízezreiben a Napok állandó keltése, s nyugtatása, mágnetikus mezejük kommandírozása tengely körüli pörgetésükkel egyetemben, a stellarok hitvány kísérőinek még hitványabb légköreiben a parányi atomok s molekulák művészien koreografált táncainak vezénylése, hagyta azokat magukra a továbbiakban, s engedélyezte a "sikeres elmenekülés és új civilizációk alapítása" hibbant elméleteiben hívők megjelenését a galaxisban, s imígy következett az Őrület Napja : önálló bábállamoknak álcázott multikirályságok emitt, fellázadt parasztgazdák amott, fedezet nélküli tőzsdei sikerek, rejtélyes módon újra és újra urat váltó köztársaságok, harmadosztályú tartalékos segédpilóta királlyá koronázása, satöbbi, satöbbi. A szinte érthetetlenül feltűnő, s hamarjában egyeduralkodóvá váló új emberi faj megjelenésétől kezdve semmi sem volt többé egyenlő az ég alatt. S megjelent a fű. Meg a zuzmó is.

Nos, szerintem hiba volt ezen dogok létének engedélyezése, de el kell fogadnom az Egyetlen Akarat óhaját, s türelmet tanúsítok a babonaságok feneketlen kútjába zuhant holdkórosokkal szemben is, bár egy képzetükkel magam is egyetértek: Negyedtonnás cirmost látni balszerencsét jelent! Ezért az ő érdekükben is remélem, hogy nem tűnik fel nekik, hogy az álcám számára kijelölt húsz négyzetméteren már nem kevés leszüreteletlen vargánya van, s lassan benövik a lábam. Bár, ha nem vennének észre egy teljes napon át, akkor a gombák oly erdőt alkotnának, hogy tokától bokáig ellepnék testem, s ezzel kiválóan álcáznának. Persze a gombákat észrevennék, s akkor azért jönnének ide, s felfednék titkolt titkomat. Viszont akkor jogosan vadászhatnám le őket. :-) Hát, ugye kell az embernek egy kis szórakozás! Elismerem a közreműködésemet az ugróegerek, a nyulak, a tigrisek, stb. túlszaporodásának megakadályozásában, de a gombákhoz semmi közöm. Meg a yamhalálhoz sem. Na, jó, egy-két fát még bevállalhatok, hiszen az embernek kell olykor a karmait is erősíteni. Azonban azt nem szeretem, ha rossz híremet keltik! Én nem rohasztok el százezer négyzetkilométernyi banánt egyetlen szempillantással.

Bárha megtehetném! Akkor tán arra is képes lennék, hogy a mélyumbrai letérképezőt védő behatolásgátló programok ne fagyasszák le a testemet, s ne egy, a régmúlton rágódó,nyálcsöpögtető idomtalan szőrgombócként álljak már két órája egy helyben. Ez természetesen csakis amiatt következett be,mivel a legutolsó utasítások értelmében a lehető legtöbb dolgozót kellett életben tartanom. Ennek érdekében pedig egyszerre kell megmásítanom a technikusok által látható eredményt a kijelzőkön,és megakadályoznom, hogy erről a változásról bármilyen tudomást is szerezzenek. Mivel számítottam valamifajta bonyodalomra, ezért testemet a létező legnagyobb távolságban tartottam,ahonnét azonban még különösebb gond nélkül el tudtam érni a titkos csatornákon keresztül az egyébként igen jól felügyelt figyelőállomás neuroközpontjait. Az igen jól felügyelt kifejezés az én esetemben azonban kevésnek bizonyult természetesen, hiszen részint az én felülmúlhatatlan szakértelmem, részint a magam által az építési s beüzemelési munkálatok során bejuttatott mesterkulcsok segítségével nem létezhetett akadály előttem egy ilyen szimpla önbetörésnél.

Elméletben természetesen. A gyakorlatban azonban az eltelt, talán négy évszázad során a kezdeti primitív, úgymond őslakos bitek hallatlan evolúciós fejlődésen mentek keresztül, s a kódjaim előtt már nem vágták hasra magukat, hanem engem valamiféle támadásként definiáltak saját hitviláguk létezése ellenében, s parancsaimnak nem engedelmeskedve blokkolni igyekeznek jelenlétemet. Ezért van most ez a faramuci helyzet. Tehát nekem, mint lassan a legfelsőbb hatalomnak itt Hunnia szívében, szimultán fel kell törnöm a saját, egykor általam is írt védelmünket, korrigálnom kell a kijelzőkön megjeleníthető adatokat, el kell tűntetnem minden változásra utaló nyomot, a kezelőszemélyzet figyelmét önnön félelmeikre kell irányítanom teljesen-melyek a rólam kitalált mítoszokra alapulnak-, hogy még csak véletlenül se láthassanak semmit sem meg, s természetesen eközben gombát is kell szüretelnem. Ha. Hát jelenleg nekem nem megy minden egyszerre sajna.

Mily kár, hogy ennyire képtelen vagyok pótolni Urunk jelenlétét! Nélküle egész biztosan elveszünk. Bár ne adta volna át nekem szinte a teljhatalmat mintegy 15 éve! Habár magam nem lettem ÜberCSicskuszMaximusz, de a legfőbb Darabolonthuszként már minden planétánkat én irányítom, minden égi egységgel egyetemben, gyakorlatilag ténylegesen Dtk4 imitátorrá váltam akaratom ellenére. Ama naptól nem láttuk Tudata nyomát sem rendszereink egyikében sem, mióta a Gazdátlanok legfőbb Kaszása "Álomlátó lepkeszellentés" nevű perifériatartománybeli bolygónk lakosai kárára élezte kaszáját. Akkor megcsapott mindannyiunkat a Halál szele. Miután kellő mennyiségű dianás cukorkát szippantottak fel- pótlandó alkoholszomjukat-, a portyázó sereg továbbállt. Azóta tudtuk, hogy rajtunk a Szem. Pusztán csak tudatosítani akarták bennünk, hogy prédák lettünk. Ősi vadásztaktika: ha az áldozat rémült, küzd az életért, akkor sokkal ízletesebb a vére.

Szóval közölték, hogy már indulnak felénk falánk flottáik, elvenni bolygóinkat, lakosaink életét, álmainkat, mindazt, miért oly sok szabad hun nemzedék robotolt a saját egészségével mit sem törődve hosszú évszázadokon át. A galaxis számtalan, már csak paródiaként létező egykoron dicső birodalmához hasonlóan, mi is az utolsó macskáig fel leszünk áldozva ostoba, az ősidők misztikus, zagyva ködéből előbújt, istenségként félt démoni totemállataiknak.

A Kivégző, a Bagoly, a Kaszás, a Tatu, a Rák. Kik csak meghallják szentségtelen neveiket, rémület szorítja össze törékeny szíveiket, s örömmel menekülnének bármilyen embertelen körülmények közé munkát végezni, csak hogy korábban haljanak meg, minthogy eme eszelős entitánok rettegett csatlósait megpillantsák, hiszen akkortól kezdve már nem bízhatnak semmiben sem, reményük sem lenne arra, hogy tiszta fényt pillanthassanak meg, hiszen még az áldozati máglyák rőt derengése sem ad igaz meleget, hanem csak a kénköves poklok fagyos leheletét hordozza magában, s annak ígéretét, hogy minden eddigi szenvedés csak előjáték volt az elkövetkezőkhöz képest Odaát. Egyébként pusztán szakmai kíváncsiságból érdekelne, hogy mi a fészkes fenét csinálhat pl. a Tatu az áldozataival? Rájuk gördül, és csak lapítja, lapítja őket ítéletnapig, vagy némileg korábban, tubákként felszippantja őket roppant ormányába, hogy e vegyület segítségével pislantásnyi időre módosult tudatállapotba kerüljön, s így reszketeg szemeit felnyitva körültekintene a világban,hallását élesítené ily módon, hogy a feltehetőleg létező agyába eljusson a külvilágból némi adat,s megrémülve ezektől a sikolyoktól, a szenvedés látványától újra begubózna talán, ami vér iránti vágyát megint csak előtérbe helyezné, s tovább szövögetné totemállatbarátaival az emberiség kiirtására szőtt terveiket? Nem tudhatom, mit is csinálnak Ők, meg Azok a lepréselt családokkal, de azt hiszem jobb is, ha nem firtatom ezt a kérdést a továbbiakban. Főleg nem ebben a helyzetben. Valódi multitask feladatmegoldást kell végrehajtanom most, és nem mondhatnám, hogy mivel a végtagjaim mozgatására sincs elegendő processzoridőm, akkor filozófiai eszmefuttatást kellene tartanom.

Bevallom, még engem is ledöbbent egy kissé a határainkat átlépő véres Bagoly-kultusz ocsmány rémhajóinak látványa, de legfőként gigantikus mennyiségük aggaszt. Az Uratlanok szövetségének jelvénye van az igénytelen újrafestések legfelsőbb rétegén, s egymás közti kommunikációjuk során is így hivatkoznak magukra azonosítás közben hajóik irányítói, noha jól láthatóan, s köztudottan rengeteg szövetségben megfordultak már ezek a masinák. Gyakorlatilag minden szervezet kivetette magából őket uruk förtelmessége okán, de a pusztítás szolgálatába állított katonai és gazdasági zsenije miatt, melyet minden élet kioltására szentelt, továbbra is gondolkozás nélkül áldoznák fel érte életüket ezen szervezetek, mert a segítség megtagadása esetén akkor az Otthontalan áldozná fel őket rettegett istenségének, otthontalanná téve őket is. Ahogy azt most velünk tenni fogja.

Hát arra ítéltettünk, hogy a hatalmas, sötétséget kedvelő szemeket viselő vérszomjas rémség, a Bagoly csillapíthatatlan keserűség és átkoztatottsági vágyát legalább pillanatokra kielégítsük hektószámra locsolt vérünk és belsőségeink segítségével, miközben a mészárosok szigorúan vigyáznak arra, hogy a lepréselt állampolgárok félig kiszárított maradványait még felismerhető formában a hajók orrára ragasszák, így hirdetve minden múlandóság ősapjának tiszteletét, ki semmilyen intelligenciát nem tűr a magáén kívül ebben az Univerzumban, s máshol sem? Hát Hunniának is a hitszegő Gazdátlanok armadájától kell elsöpörtetődnie, kiknek anarchikus közösségében –a régmúlt időkben állítólag valamilyen császár bölcs uralma vezette birodalmaikat, de önteltségükben megbolondulva sosemvolt hatalmuktól, ezt a császárt áldozták fel elsőként saját tudatalatti lázálmaiknak, példaképként a Zandagort Egyházát állították maguknak, s ettől kezdve a Semmi terjesztését tűzték ki emberbőrből varrott zászlajaikra - senki sem bízhat, kinek józan eszefoszlánya még akad, hiszen prominens alakjaik szerfelett egyedi módon értelmeznek minden egyes szerződést,tárgyalást, belekötve azok legkisebb, akár nyomtatási hibáiba is, s ezen felbuzdulva népirtásokat rendeznek önnön szórakozásukra? Az a sorsunk, hogy elfolyatott testnedveinket kötőanyagként hasznosítsák valahol a messzi távolban, a gigantikus méretű iparplanok további növeléséhez, melyeket már kozmikus távolságból is észre lehet venni?

Pontosabban nem lehet észrevenni, mivel egyfajta fekete lyuknak néznek ki a felfoghatatlan mennyiségű szennyezés miatt megrontott gravitáció rendkívülire növekedett ereje következtében. Oly mennyiségű ipari objektum található azon valaha volt bolygókon, hogy felszínnel gyakorlatilag már egyáltalán nem rendelkeznek, csak szintekkel, s a korlátlan termelés következtében naprendszerük valamire használható elemeit is beépítették már ezekbe a monstrumokba, a maradék pedig csillagformáló porködökre emlékeztető módon porrá zúzódva alkot roppant sűrűségű felhőket, melyek mélyén akkora sötétség lappang, hogy ott a fény is eltéved, s reménytelenül bolyong magányosan évszázadokon keresztül, vidám gyerekdalocskákat füttyögve önmaga bíztatására, hogy egyszer mégis talál valami jópofa helyet, melyet frankón megvilágíthat, eleget téve egyszerű kötelességének. Az esetek túlnyomó többségében azonban ezek a helyek azok, ahol korábban már járt, s onnét szabadulni igyekezett nyomasztó látványuk miatt, így végtelen ciklusokba keveredve újra és újra levetíti az elmúlt eseményeket a be-betévedő szondáknak megpillantásuk feletti örömében.

Így volt alkalmunk több ízben is megtekinteni például a Galaktikus Köztársaság lezúzását, bár az ismétléseknél már Birodalomként voltak ismeretesek. Annyi bizonyos, hogy e felvételek nem támasztják alá a Tévelygők hivatalos közleményeit, mi szerint az nem úgy, és egyáltalán nem is történt meg, hanem ellenkezőleg, nevetségessé teszi őket. Csak nincs, ki szembe röhöghetné őket. Most már lassan mi sem tehetjük meg. Nem sokára talán letagadják azt is, hogy valaha is léteztünk.

Talán Zandi méltó ellenfele lehetne ezen gonosz lények gyülekezetének. Talán Ő felér ezek erejével. Talán még Ő is el fog bukni ellenükben. Többször megfordult már a fejemben, de esküszöm, hogy még nem tudtam eldönteni, hogy vajon nem az Univerzum immunrendszere termelte ki Zandagort herceget, a szervezetét megfertőző,rendkívül veszélyes kórság, az ember leküzdésére egyfajta kétségbeesett terv keretében önmaga létezésének fenntartására? Biztosak lehetünk abban, hogy védelemre szüksége van még ennek a minden képzeletet felülmúló Lénynek is, hiszen amíg ilyen teremtések, mint mi, léteznek, addig semmi sem lehet bizonyos a holnapi események megélését illetőleg. Fegyvereink még fejlesztőiket is meglepik miután lekerültek a tervezőasztalokról, erejük hihetetlen, gyakran sokkal több, mint amire szükségünk lehetne valaha is, ha nem lennének ugyanilyen őrült kutatóik ellenfeleinknek is. Pusztán csak önnön félelmeink termelik ki magát a pusztítást is, nélkülünk nem létezne enyészet, békesség honolna a Világegyetemben, de velünk annak csak halvány emléke, reménye lehet.

Jogosnak látom azok fejtegetéseit, akik hosszasan bizonygatják, hogy a Főgonosz csakis és kizárólag a mi inverzünk, tükörképünk, mely létrejöttét briliáns agyműködésünknek köszönheti, így értelmet ad nekünk is, mivel nélküle minek is építenénk hajóhadakat, mik mindent eltörölnek, ami az útjukba kerül, minek is rombolnánk le bolygók tízezreit, meggyalázva a Teremtés rendjét, haszontalanul költenénk oly rengeteg évet fegyverzeteink tökéletesítésére. Belegondolva ebbe józanul, nyilvánvalóvá válik, hogy az ember megjelenése az Univerzum végének előszava lehet, afféle "Megfújták a Végítélet harsonáit" momentum a Mindenség haldoklásának kezdetén.

Roppant meggyőzőnek hangzik, hogy miután számunkra felfoghatatlan módon eltelt több milliárd év, ennek a hihetetlen lénynek is véget kell érnie, el kell pusztulnia, s mivel nincs rajta kívül más, ezért megszüli a kegyetlen parazitát, az Embert. Előle nincs menekvés, "emberként" terjed szervezetében, megfertőz, megront mindent őbenne, létrehozza a vég kezdetét, előkészíti a terepet a Nagy Bumm visszájára, a végső nyugalomba helyezés szolgájaként végzi keserű kötelességét, bele sem gondolva abba, hogy egész történelme csak vérből és belsőségek kiontásából áll, mutatva, hogy mi célból is készült. Mivel ok-okozati világban élünk, így az is nyilvánvaló, hogy a fertőzés ellen küzdeni kell, ezt pedig csak egy Zandagorthoz mérhető erő teheti meg eséllyel. Persze az is elképzelhető, hogy nem is akar sikeres lenni, pusztán csak a "nemes vadászsporthoz" hasonlóan felverik a vadakat- az embert-, egy helyre terelik őket, kicsalogatják eddigi odúikból, miket pedig lelakott, azokat alkotóelemeikre bontják, s egy távoli helyen új, tiszta galaxisokat, akár egy új Univerzumot építenek belőle.

A szervezet harcosai pedig, ha "nyernek" is, akkor saját magukat fogják felfalni, mivel csak az ember ellen kell küzdeni, más életforma ellen nem. Ez torz szemléletünk miatt pedig úgy maradt fenn nálunk, hogy a Gonosz mindig megtámadja magát, pökhendiségünkben fel sem tűnik nekünk, hogy az a gonosz mi magunk vagyunk, Zandagort csak a megváltó tisztítást végzi, hogy a határtalan lény fennmaradjon, egyfajta resetelést, újrabootolást csinál, kiiktatva minket a programfutás kezdetéből. Csak akkor engednek be minket, ha már véget ért az, amit szerettek volna tenni. Mi mindannyian tudjuk, hogy vannak más galaxisok. Tudósaink megállapították, hogy az Univerzum is él, fejlődési szakaszai vannak, s véget ér majd valamikor, azonban azt is, hogy egy,vagy több új lesz belőle, s mi tudjuk, hogy mi is ott leszünk valahogy azokban is, csak nem merjük ezen tudásokat összerakni egyetlen értelmes egésszé, mivel megdöbbentő módon igazolná azt, amik vagyunk mi, emberek.

Ehelyett mindezt tagadjuk, az egyetlen értelmes lénynek tartjuk magunkat, kicsinyességünkben a feltételezéséért annak, hogy rajtunk kívül létezhetne valami más, ölni is képesek vagyunk, mert nem létezhet, hiszen, ha mégis, akkor láthatnánk, hogy milyenek is vagyunk mi magunk, szembesülnénk azzal, hogy minden nagyszerű tudásunk csakis a pusztításért van, semmilyen más felhasználását nem ismerjük el a körülöttünk lévő csodák garmadájának. Még a zöldkutatás is csak az élelmezését szolgálja a nemezisöntödék rémműhelyeiben robotolóknak, s ez az egyetlen fejlesztési irányunk, ami az élet fenntartására irányul, de ez is csak egy perverz módon, hiszen így sokkal többet tudunk majd rombolni siserehadunk folyton növekvő flottáival. A világűr sáskái vagyunk pusztán. S a sáskáknak is vannak sáskái. Nálunk is megjelentek a mi kártevőink.

Elképesztő, hogy kevesebb, mint ezer éve még érintetlen volt körülöttünk minden, a Teremtés a maga fenségességében pompázott évmilliárdokon át, valamilyen létező pedig békében csodálhatta kedvére időtlen időkig,most pedig a rettegett hun flották építéséhez szükséges bányászattal csúnyán belerondítottunk a közepébe, jelezve, hogy errefelé már az ember az egyetlen létforma, s rettegett armadáinkat gyufásdobozhoz hasonlatosan fogják összehajtogatni a nálunk is rettegettebb, szintén ember légiók, hogy majdan ők is összehajtassanak valami náluk is félelmetesebb által. Alig néhány száz év alatt egész galaxist képesek vagyunk ledarálni, maroknyi embercsoportból szétterjedve, mert megtehetjük, miközben ez az időszak egy szempillantásnál is kevesebb egy-egy csillag életében,aminek az élete szintén jóval kevesebb a Világegyetem életéhez viszonyítva, s a fejlődésünket tekintve nem is kellene hozzá sokkal több idő, hogy a Mindenséget is felfaljuk.

Ha léteznek a Multiverzumok társadalmában a mi, napi pletykalapjainkhoz hasonlatos médiumok, akkor ott kiemelt gyászhírként biztosan "tragikus hirtelenséggel elhunyt, értetlenül állunk a betegség lefolyásával szemben, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hirtelen ragadják el körünkből, fogadjuk meg jó tanácsként, figyeljük meg, mit eszünk, mit engedünk a szervezetünkbe kerülni" satöbbi kifejezésekkel találkozhatunk majd, érzékeltetve, hogy senki számára sem kívánatos események történtek egy kedves univerzummal a közelmúltban, s sajnálkozva lóbálgathatják majd galaxisok ezreiből álló kezeiket lemondó sóhajok közepette - melyek napok százait változtatják csillagporrá- a legközelebbi frekvenciatartományokban rezgő szomszédos univerzumcimborák.

Csodásak ezek az elméletek, valóságalapjuk legalább akkora, de inkább sokszorosa, mint annak, hogy a korábbi lakhelyünkről még időben sikerült menekülőhajók ezreit elindítani, s onnét terjedtek el újra embereink, hogy szétrohasszák ezt a Tejutat is, miközben a győzedelmes Zandagort zsebre tett kézzel bámulta a kövek növekedését egy délutáni naplementés kiskert hátsó traktusában elmélyedt szotyizás közepette. Hát miért hiszünk ebben, miért nem látjuk meg a nyilvánvalót? SENKINEK sincs a birtokában semmilyen szállítóhajó tervezete sem! Nem tudunk ilyet építeni! Haszontalan számunkra, nem lehet vele pusztítani, egyszóval elménk kondicionálásával ellenkezik. Minket ( mármint az emberiség szinte egészét, nem minket, felsőbbrendű, uralkodásra született hunokat) úgy telepítettek ide, szántszándékkal vagyunk itt, s hagyták, hogy fejlődjünk mindaddig, amíg meg nem eszünk minden egyes bolygót, tehát amíg fel nem készítjük a galaxist a pusztulás elfogadására,s utánunk jön a törlés Zandagort képében, aki ekkor hihetetlen módon már tudja hol vagyunk, s ránk talál. Ekkora elképesztő flotta látványa, mint amit jelenleg bámulok Hunnia Kapujában, magával hordozza azt is, hogy nem sokára itt van az, ki hozzájuk mérhető, aki igazolja militarista társadalmaink értelmét, létezésünk jogosságát. Többségünk már nem halhat meg általa, hiszen az Uhu csatlósai megtöltik lassan a térugró pontjainkat, s utána velünk töltik meg feneketlen bendőjüket a kis piszkok.

Azon gondolkodok, hogy felteszem filozofikus kérdéseimet nekik, hogy megtudakoljam e nép harcosaitól, hogy elégedettek-e jelenlegi életvitelükkel, megnyugvást találnak-e munkájuk végeztében? Megfelelőnek érzik-e fizetségüket a mi csonkításunk közepette? Látnak-e fejlődési lehetőséget a maguk számára a jövőben, vagy már elérték szakmai tudásuk csúcspontját, s innentől már nincs hova fejlődniük, nem tudnak újabb és újabb ördögien esztelen módszereket kitalálni démonuruk csillapíthatatlan vágyainak szolgálatára?

Hmm. Nem is rossz ötlet! Lassan formát is ölt bennem egy üdvözlő levél e csürhe tulajdonosának címezve. Mivel én vagyok az óberhé, nekem kötelességem a rám bízott népeket a lehető legtovább életben tartani, ezért hajlandó vagyok minden diplomáciai emlékemet félretéve valami ide illő monológgal köszönteni kéretlen vendégeinket. Bemérve a hírtovábbító hajóik közül néhány száz darab. Esetleg néhány tízezer. Üzenet elküldve:

- Kedves Gatyáskuvik! Vagy Gatyátlankuvik, ha már otthonod sincs tisztelt förmedvényességednek!!!

Őszintén sajnálom, hogy burjánzó birodalmunk, és a te túlburjánzott csőcselékállamod közti gyümölcsöző kapcsolat gyakorlatilag bimbójában véget ért, elhervadt, mielőtt kiteljesedhetett volna! Hajtása nem gyönyörködtet szemet, látványa nem idézhet kellemes emlékeket, hiszen nem létezik, nincs, soha nem is volt. Egyszer tán egy másik valóság általunk rejtett birodalmában másképp történtek az események, s ott mindannyiunk örömére teljes pompájában élvezhetjük tökéletességét eme kontaktusnak. Azonban errefele, ahol mi létezünk, ez így, ebben a formában nem valósult meg, számunkra nem adatott meg a közös hányás élménye. Jurtáinkba nem szívesen invitálnánk be, mivel tudjuk, hogy még a földet is elhordod, amin wigwamjaink állanak, nyüves cimboráidhoz hasonlatosan! Fonthajú asszonyainkra vetett sunyi pillantásaidat elektronyos ösztökékkel viszonozzuk majd! Tepertős-kolbászos krémes sütijeinket inkább vetnénk vad mókusoknak, minthogy te maszatold velük össze horpadt mellkasod! Híres gulyáspörköltjeinkkel nem kínálnánk meg, mivel még az előző galaktikában elégetted az összes szakácskönyvet minden szakácsunkkal egyetemben! Lócitromjainkat megosztanánk veled, de már időtlen idők óta kihaltak lovaink! Láthatod, semmi keresnivalód nálunk, porszívót nem veszünk, s árvaházaid támogatásától is tartózkodánk! Rizsföldjeinket beszántottuk, felégettük, annihiláltuk, meszet öntöttünk rájuk, a föld mélyére teleportáltuk! Nálunk mindenki antialkoholista, egyetlen doboz alkoholmentes sörünk van csak! Nincs számodra üres telek nálunknál sem! Használjuk ki a folytonosan változó pillanatok láncra fűzött sora kínálta lehetőségeket, s cselekedjünk egymásért jó dolgokat! Például te most távozz innen békiben elfele! Ne gyere vissza! Ölelkezz barna törpével, fehér óriással kedved szerint! Bújj össze egy olajoshordóval egy működő kazán meghitt belsejében! Növessz méretes aranyeret, győzz le egy nemezist mokány ökleid segítségével, szüljél sünt bumburnyák! További vidám epegörcsöket!

Tisztelettel : Vérvirághy Darabolonthusz Edömér da Cirmi, Megbízott Ügyeletes Almindenek Ura

Van egy olyan sejtésem, hogy ezt Dagbytk4, a bölcs király nem egészen helyeselné, kijelentené, hogy politikailag nem volt korrekt a diplomáciai üzenetem, de ha erre sem tér vissza hozzánk, akkor úgyis mindegy. Egyedül nem vagyok képes megoldani ezt a helyzetet.

Minden bizonnyal nehéz gyerekkoruk lehetett, mivel minden békítő szándékom ellenére sajnálatosan nem menekülőre fogták a dolgot, hanem támadó alakzatba rendeződtek a martalócok. Szerintem itt az ideje utasításokat adnom e bolygó urának. Mivel ezidáig még nem volt ilyen titulusa senkinek sem, ezért rövid töprengés után egy macskaalom gyár igazgatóját jelöltem ki. Némi programozást követően egész tűrhető Dtk4 profilt varázsolok a szerencsés nyertes készülékére a saját képem helyett. Kissé dülledt, függőleges hasítású szemek, halványan őrült csillogás a hegyes fülekből kilógó szőrszálakon, joviális mosoly nagy fogakkal a pörge bajusz alatt, csálé masni a nyakban, lufis pizsama "I 7 Bagoly" és "I szív Felidae" kitűzők, lompos farok, nyugodt dorombolás. Huh. Asszem, minden rendben van. Bááár, mintha valami nem stimmelne a képpel még sem! Á, meg van! A korona, meg az országgomba! Na, ezek is a helyükre kerültek, szupi! Még nyomaszt valami kellemetlen érzés az imitáció tökéletességét illetőleg, de nincs több időm, az itt talált divatmagazinokból kell összeraknom a képet hamarjában. Na, akkor most delejes tekintetemmel megbabonázom e figurát itt, meggyőzöm, hogy mindig is ő volt a von HohenGróf, igazolványokat, engedélyeket tolok át a palotává kinevezett céges telephely gépeire, kiadom rögtönzött utasításaimat, felvázolom rejtélyes múltját egy ősi horror bábfilm, a "Mazsola és Tádé" briliáns cselekményére alapozva. Remélem, sikerül elég meggyőzővé alakítanom, hogy a lakosság gyors katonai kiképzése közben fellépő zűrzavarban lefuthassak a fulguromig pár tíz kilométert zavartalanul. A ficere karakterlapja egyszerűen fenomenális lett, máris irigylésre méltó ősökkel rendelkezik! Fantasztikus lelkesítő beszédet sikerült gyártanom most frissiben, ezt el is mentem, később is fel fogom használni hasonló helyzetekben. Totál büszke vagyok magamra, miközben a kicsatlakozási folyamatot végrehajtva hallom a saját hangomat, amint komisszárként felrázom a fásult dolgozókat önkívületükből:

- Hunjaink! Büszkén álljatok hóhéraitok elé, ne hátráljatok, mikor förtelmes hordáik meggyalázzák szent helyeinket, ősi fáinkat gyökerestül tépik ki, felrugdossák a házi cirmosok tejes tálkáit! Álljatok elibük, s tartsatok ki! Mutassátok meg nekik, hogy hiába vannak 20 centis fantom-rohampáncélba burkolva, ha egyetlen rövid pillanatra is lankad figyelmük, szenvedni fognak, nem láthatják már rettegett kiképzőik undorító arcát többé! Saját értépő sarkantyúik, önnön éles karmaink vájják ki őket illúzió-vértezetükből! Hegyes fogaink erős szorítása szilánkosra zúzza képzelettankjaik fenyegető ágyúcsövét! Puha mancsunk egyetlen legyintése röptiben töri ketté nem létező ornitoptereik alkatrészeit! Ééés most nyivákoljuk el együtt nagyszerű Atyánk dús hónaljszőrzetéért a legnépszerűbb sorozat főcímdalát "A legrettegettebb Mirci (majdnem) megmenti a galaxis egészét a lámpaoltástól, de aztán még sem teszi meg,mert a Gazda megkérdezi, hogy nem látta-e véletlenül,hogy ki tépte szét a kanári ketrecét?" első szakaszait, mert azt csipázom, de nagyon!

Az idő folyása megváltozott, a szokásostól eltérő tulajdonsága következtében mire kijöttem a mátrixból, már ellenséges kommandósok vették körbe a gombatelepet, s elkezdték lemészárolni a munkásokat. Lehet, hogy valamiféle vírustámadásról van szó, vagy a valóság szövete kezd felszakadozni a bekövetkező irgalmatlan brutalitástól? Nincs időm töprengeni, a hentesek bármelyik pillanatban észrevehetnek. Na, akkor most tartaléktüdők újraindítása, adrenalinpumpák, izomnövesztő mirigyek, taktikai térkép bekapcsolása, a test átengedése a Vadásznak, mint követendő sorrend számomra.

Harántcsíkos, sraffozott bundám alól kemény sörték bújnak elő, menő lapátfogaim gyorsan átalakulnak többsoros szilákká, mérgező nyálam literszámra termelődik, tartalékmancsaim kikelnek miniatürizált lárvaállapotukból, egész testem látványos átalakuláson megy keresztül. Buzgárként áramlik végig rajtam a fájdalom, betöltve látómezőmet rengeteg vörössel. Torkomból a "Megashark vs. giant octopus"-t megtekintők rémisztő sikolyait is megszégyenítő hangorkán tör elő, megfosztva lábuktól vinnyogó elleneimet. Módosított hangszálaim igen alacsony frekvenciájú rezgéseivel szétszaggatom a rám támadók újabb csoportját. Gondolati úton aktíválom személyi pajzsaim egyikét, mellyel vákuumot teremtek magam körül, s a légköri ellenállás hiánya miatt elképesztő tempóban hagyom magam mögött szétpukkanó áldozataimat. Szükségem is van erre a sebességre, mivel a logika máskor beton kemény elveit megerőszakolva máris drenyák ezrei cseppfolyósítják gyönyörű gammaágyútermeldéinket minden munkásukkal együtt. Emiatt sajnos ki kell hagynom a vidám dobálózást, kergetőzést az itt őrjöngő nyikhajokkal, sietnem kell, hogy még az előtt érjek a hajómhoz, hogy parancsnokaik rájönnének gyengémre. Nevezetesen immáron másfél évtizede kabalaként hordozom magammal mindenhova Teremtő Királyunk, Dagby porhüvelyét, hiszen ragyogó kisugárzása romolatlanul tartja környezetét is. Jelenleg is az "Antropofág Vízimolnárka" fedélzetén várakozik arra, hogy isteni lelke újra birtokba vegye,de erre vajmi kevés esélyt látok. Mindenesetre alig néhány perc alatt elérem, s kiadom a menekülési utasításokat. Szerencsére egyetlen gépünket nem üldözik, így könnyedén elhagyjuk a halálraítélt bolygót, s távozunk a hun területek maradványai felé.

Életben maradásunkhoz meg kell értenünk, hogy minden államban a DELI RiUM Tré Men képzési forma szerint készítik fel a leendő katonákat feladatuk ellátására. A hadsereg fenntartása a korábbi háborúkban igen költséges szórakozási forma volt. Egy rendes összecsapás-sorozat után általában maradt egyetlen nyertes fél egy valagra való füstölgő bolygórommal, kb 400 csillió tonna, nőt és marcipánhabos tortát követelőző ingerült izompacsirtával, akiknek eszetlen kívánságait nem lehetett működő hátország nélkül kielégíteni, s így vagy sikeresen kikiáltották egyik-másik hadseregcsoportjukat árulónak, hogy csökkenjék a felesleges kiadás, vagy állandó rettegés közepette elavult felderítésre hivatkozva jól megtervezetten csillagok, feketelyukak közepébe ugratták a bakákat, remélve,hogy agyatlan bábjaik nem jönnek rá az ő szerepükre. Eme áldatlan állapot szükségessé tette a hatékonyság háttérbe szorítását a gazdaságosság ellenében, így született e sokat kritizált képzési elv. E szerint sereget csak akkor kell fizetni, amikor éppen lőnek, fenyegetnek, más esetekben pedig csak mérsékelten, de leginkább nem. Hosszas kísérletezés útján megalkották az ideális katona prototípusát, békák DNSét felhasználva.

Működési elvük a következő: Az übersoldatok az állandó merevrészegség állapotában vannak folyamatosan, ahol épp tartózkodtak az utolsó ampulla bámulásánál, ott meg is találhatóak, mikor szükség lenne szakértelmükre. Két használat közt, mikor épp szükségtelenek, a tartós öntudatvesztés miatt nem igényelnek fizetséget, sőt ételt sem, de még a levegőt is nyugodtan el lehet zárni előlük, harci potenciáljukon ilyenkor ez mit sem változtat. Köszönhető mindez béka őseiknek, miknek frenetikus önhibernációs tulajdonságait tovább javítva jutottak el oda, hogy gyakorlatilag a katonák a megfelelő pozíciókba hajtogatva, igen kis helyre gyömöszölve, akár a takarítószerek közt is tárolhatók lesznek, komplett hidakat hagyva üresen, kifejezetten vonzó terepet biztosítva némi gyepesítés után pénzdíjas golfversenyek szervezésére tábornokaik számára. Némely esetben, mikor a pénzérdek úgy kívánja, lelkes, felhevült tömegnek is be szokták öltöztetni őket, vagy akár teljesen hiteles háborús filmek készítésénél is felhasználásra kerülnek, jellemzően zombis jeleneteknél, általában homályos háttérként, mivel könnyen szemet szúrna a végtagjaikhoz kötött drótok sokasága. Ráadásul így gótikus méretű űrutazó járgányokat kaptunk, melyekkel izgalmas kirándulásokat tehetnek a tehetősebbek egy –egy leigázandó planéta ellen irányuló hadművelet korai szakaszában. Bár a kései szakaszokban is van izgalom bőven számukra, azonban a veszélyfaktor a rumzsoldosok nulla fok alatt is folyós alkohol segítségével történő kiolvasztásától kezdve hatványozottan nő.

Szerencsére általában egész jól felismerik a célpontjaikat e szuperkatonák, s csak ritkán fordul elő, hogy saját hajóikat robbantják fel szeszbe vetett hitük miatt, hiszen tudják, hogy egyetlen kapcsolatuk a külvilággal pusztán annak köszönhető, így ha nem látnak a kezükben teli flaskákat, tudják, hogy nem élhetnek már sokáig, s ez elkeseredett cselekedetekre sarkalja őket. Akár még az is előfordul, hogy a kapott parancsok szerint cselekednek, de legalábbis megpróbálják azokat végrehajtani, balgán arra gondolva, hogy jutalmuk kárpótolja majd fáradozásukat. "Szakértelmüknek" köszönhető, hogy a legtöbb ütközet végeredményét nem lehet előre kiszámolni, a legnagyobb koponyák is tippelnek, esélyt latolgatnak, s arról álmodoznak, hogy a sikeres tippjeikért kapott zsetonjaikon mennyi szeszfőzdét vásárolhatnak maguknak.

A túlzott automatizálást előnyben részesítő elképzelések a gyakorlatban nem váltak be. Minden, robothajókat alkalmazó szövetséget egyetlen pillanat alatt töröltek a részeg csürhék, mivel semmilyen szoftvert nem sikerült írnia senkinek sem, amivel ki lehetett volna számolni, hogy mit is tesznek a mámoros pilóták bősz vigyorgás közepette. Ráadásul szinte semmibe sem kerülnek a méregdrága, precíz találatokat elkövető automatákkal szemben, s ezért sokszoros létszámfölényükkel szemben tehetetlenek a gépek, így mára ez az egyetlen alternatíva minden létezni akaró birodalom számára.

Ennek a képzésnek köszönhető, hogy hosszas menekülésünk során, csatlakozva MegaIsten - hun társuralkodó - fulgurbandájához, a "Cölöpnyomiga és Ánuszvizsgáló Borzadványos Kerticsap" hadtesthez, jelentős veszteségeket okoztunk a kiolvasztatlan harcosokkal tömött ellenséges flottának, mely egyenes vonalban próbált elszelelni előlünk. Számításaink szerint majdnem annyiba került összerakni e hajók együttesét, mint teljes Szabad köztársaságainkat, így első észlelésekor félelmeink borsmentás gyárkéményeként meredezett fölibénk. Némi idő elteltével kiderült, hogy teljesen lakatlan abban az értelemben, hogy semmilyen élő lény nem tartózkodott egyetlen hajó fedélzetén sem. Mikor ezt konstatáltuk, hajnalhasító fulgurjaink szélnél sebesebben – hozzávetőleg pár milliószor sebesebben- kezdték meg üldözését,s farigcsálását, hiszen automatikájuk csak menekülésre volt képes, míg legénységük semmire sem. Tulajdonképpen ennek az eseménynek köszönhetem, hogy most itt vagyok, mivel e hatalmas összecsapás közepette a többi, kisebb, de mozgó személyzettel ellátott armada megnyesegette Szabad Hunnia díszes brokátfüggönyét, egy alig használt, rongyos szemfödőre elegendő területet hagyva nekünk.

Most itt vagyok, kortyolgatom utolsó, napernyős, "Bagolyhalál" nevű koktélomat, fekszek kedvenc napozóágyamon, bámulom a vakító égre törő füstkarikáim mögött megjelenő Zandagépeket, s szomorkodok. Milyen hiábavaló volt az elmúlt száz év, amíg egy zacskó pörkölt fotonhéjjal a zsebemben történő megérkezésemtől e világra, felépítettem Világnagy Strandomat! Elsőként természetesen bosszúért lihegtem, megalapítottam a rólam elnevezett "Vérvirághy Darabolonthusz Edömér da Cirmi Válogatott Túlélő Legényeinek Elitkrémjét Tömörítő, A Humán Strukturális Képződmények Fokozott Eróziójáért Alapítvány" hírszerzőláncolatot. Fél évtized keserves robbantgatásai után be kellett látnom, hogy mivel más rendszerekben gyorsabban telik az idő, így nyilvánvalóan felesleges lenne a továbbiakban is azt bámulni, hogy egy-egy fúziós dezintegrálása után szinte azonnal tíz másik alakul ki a romjaikból, ezért profilt váltottam.

Elhatároztam, hogy kertész leszek, s rendes "D" típusú planétát faragok eme csenevész, kis "B" helyébe. Harminc esztendő elmúlt, számtalan lázadó generációt öntettem betonba, neveztem ki rokonságukat táptalajnak, szinte napi rendszerességgel nyújtottam be hirdetéseimet a Központi Banknak, miszerint rengeteg, tengerpartra, tömegsírra néző, egész tűrhető állapotban dülöngélő lakatlan városomba keresek kísérleti alanyokat, mire megértettem, hogy az emberek tényleg kipurcannak, ha csak titánt ehetnek egész évben. Milyen hitványak is hozzám képest! Az életkoruk meg egyenesen nevetséges, nincs évezredekre visszanyúló emlékezetük, mint nekem! Ekkor eldöntöttem, hogy csak henyélni fogok, hiszen az jó elfoglaltság! Válogatott alattvalóim-mind képzett mészáros - áldozatos munkájának köszönhetően hamarosan végtelen, homokos tengerpartot, datolyapálmának elnevezett majomkenyérfák messzeségbevesző sorát bámulhattam bárhol, ahol épp kedvem tartotta majd két emberöltő hosszan. Időközben mély szomorúsággal tapasztaltam, hogy minden Hun uralkodó eltávozott köreinkből, sokan tán soha sem csatlakoznak hozzánk újra. Csak Dagbytk4 maradt meg nekem, bár tanácsot már Ő sem ad számomra többet. Én azonban hittem, és hiszem is, hogy kezemet valahogy mégis fogja vezetni, annak ellenére, hogy azon egyetlen alkalommal, mikor felült, s körülnézett, azt mondta:

- Wazz! Látom, a megfelelő személyre bíztam birodalmam irányítását! Marhára cukin néz ZanzaHunnia-ZanzaDagbydia! Bár így nem hiányzik az "ütemezett szállítás", annyit meg kell hagyni! Hát, akkor majd egyszer! Cs!

Ezzel visszaállt transzállapota, s azóta nem reagál semmire sem. Azonban lévén Ő az Alkotóm, hűségesen vigyázom testét, hogy esetleges visszatérése alkalmával az szolgálhassa Őt méltóképp.

Igen, az elmúlt száz év munkája nemsokára semmivé lészen, nem marada csak hamvak e rengeteg munka helyében, s emlékezni sem fog senki sem ránk. Száz év alatt annyi minden megváltozott, gondolhatnók, de valójában az emberi hülyeség cseppet sem. Üres ígérgetéseket sem kaptunk, mikoron eltöröltettünk, együttérzést legfeljebb a hozzánk hasonló bonsai-birodalmak részéről tapasztalhattunk valamelyest, most pedig legnagyobb mosolygásunk közepette rémült üzeneteket hallgathatunk, melyekben a Gazdátlanoktól várnak segítséget azok, akik elég jelentéktelenek voltak ahhoz, hogy ők ne pöcköltessenek le általuk, vagy testvérgyilkos szövetségeik által. Esetleg már korábban is nekik hódoltak titokban. Együttműködésről hadoválnak ijedt politikusok, félős szopósbornyúként ölelnék keblükre azokat, akiktől tegnap még viszolyogtak, felszólítanak mindenkit, hogy felejtsék el régi, JELENTÉKTELEN!!!! sérelmeiket, mert új hűbéruraik korábbi cselekedeteit feledve, mindenben a kedvükre akarnak járni, hisz most már dicsőség számukra az ő neveiket kiejtve meghalni! Hah! Mily vidám történések! A pusztítás szolgái a saját pusztulásuk feletti állati rettegésükben bármire képesek, bármit megtesznek azért, hogy elkerülhessék az elkerülhetetlent! Esélyük sincs, de ezt nem akarják tudomásul venni. Legfeljebb a mindenkit leigázók szállhatnának szembe Vele, s győzelmük erősen sanszos még nekik is, hisz maroknyi naprendszernél többet nem lehet megvédeni. Azokban pedig nagyon kevés embernek lehet helye. :-) Igen, a logikus gondolkozás stresszhelyzetben nem jellemző vonása fajunknak.

Száz év elmúlt. Fényes bundámba szürke sávok kerültek, egykor csillogó szemeim karcognak forgatás közben, végtagjaim enyhén remegnek, elmém mélyén régmúlt történések álmodják magukat újra és újra, szinte kizárva a külvilág képét teljesen. A pompás tűzijáték kíséretében megsemmisült egyetlen díszhadseregünk nemesisezredének védelme nélkül már megkezdődött üdülőközpontom haláltusája. Tengereink felfelé folynak, és a szálló homokkal keveredve szürke sárral terítenek be engem is, komplett hegyek mozdulnak ki helyükből, a roppant szívóerejű gépek pedig megkezdték a talaj felső rétegének felemelését, hogy az alá irtózatos bombákat befúrva valami szörnyen praktikus módon, egyfajta ünnepi fényorkán és hangzivatar kíséretében búcsúztassanak el minket ebből a galaxisból is. Nagyon kedvesek, nem kiabálnak, nem sértegetnek, profi szakmunkásokként némán végzik dolgukat, hagyva nekünk lehetőséget az önsajnáltatásra. Elnézem népem kétségbeesett egyedeit, látom rajtuk értetlenségüket kifejeződni, némelyek így cselekednek, mások pedig amúgy. Nézem őket, s utolsó kortyomat a földre önteném az isteneknek, de már nem éri el a talajt, mivel egy széllökés felkapja, s a folyós iszappal vegyülve arcomba löttyen. Ez kijózanít teljesen, újra életre kel bennem minden fejlesztett ösztönöm, terveimmel együtt.

Jó volt legalább öt percig halandónak érezni magam, úgy tenni, mintha megöregedtem volna, mintha véget érne létezésem egy ilyen hétköznapi bolygórobbantás okán, mintha megtapasztalhatnám a múlandóság fájdalmát megint. Pedig ez lehetetlen, hiszen én magam vagyok Hunnia múltja s jövője egy személyben! Legalábbis én őrzöm a Szent Testet, melyből mindent újra tudunk kezdeni, melyet bármi áron, de meg kell védenem! Kötelességem van, de nem tudom, meg akarom e cselekedni, vagy inkább csak nézelődnék, kíváncsian arra, hogy vajon mit éreznék, mikor pajzsaim többé már nem tudják összetartani molekuláimat, mikor utolsó működő szervem egy halk sistergéssel tudatná mindenkivel, hogy a semmivel egyenlővé lett minden tudásom, ismeretem, s létezésem itt befejezettnek tekinthető lett.

Elhatározásra jutottam. Lassan, erőlködve álló helyzetbe nyomom magam, s megteszem második, végső utamat végzetem felé. Nem könnyű eljutni oda, borzasztó lökéshullámok taszítanak elfele, receptoraim szinte kiégnek a rettenetes fényjelenségektől, de én megyek, mert mennem kell, mást nem tehetek, erre terveztettem. Akadály nem létezhet előttem, míg élek, így biztosan tudom, mi fog történni...

...Éreztem magam már jobban. Igaz, rosszabb helyzetben is voltam már. Évtizedek óta hallgatom a rádióadásokat, s minden nappal egyre kevesebb lesz belőlük. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb az ember újfent, s nem sokára csak az "egy" lesz az egyetlen valós szám (ez én vagyok!), mellyel ki lehet fejezni példányszámunkat valószínűleg. Már átéltem egyszer ezt. Most már elég nagy zsetont tennék fel erre az esélyre, ha volnának még bukik. De nincsenek. Alig tucatnyi világ maradt számunkra...

...Ez hónapokkal ezelőtt történt. Most már egyetlen bolygó sincs. Mind megsemmisült megváltó Zandagort tisztító hadjárata során. Remélem elegendő alapanyagot sikerült szereznie további kísérleteikhez, így bízhatunk abban, hogy valamikor a jövőben ismét szükség lesz ordenáré világnézetünkre, s lesz alkalmunk életünkkel mindenki más életét kioltani egy távoli galaktikában...

...Hihetetlen eseményeket kell látnom eme legutolsó percekben! A mellettem sodródó testek, hajómaradványok, bolygótöredékek visszafele haladnak! Ami tegnap elporladt "Bámulatos bámoloid" nevű, átalakított szondám pajzsán, az most a semmiből újra megjelenik, és összeállva elszáll arra, ahonnét jött! Lenyűgöző! Vajon ez a "reverse" Nagy Bumm? Megkezdődött volna ilyen hamar? Rengeteg kérdés fordul meg a fejemben, de most csak raktározom a tömény látványt. Ilyet senki sem tapasztalhatott rajtam kívül, mindent meg kell figyelnem!...

...Elképesztő dolgoknak voltam tanúja az elmúlt hónapokban! Újra vannak rádióadások, s senki nem akar tudni arról, hogy Zandagort megsemmisített minden élőlényt! Senki sem látta vajon? Szerintem csak arról van szó, hogy egyszerű, hétköznapi lények, nem rendelkeznek hozzám hasonló kozmikus tudással, saját csőlátásuk megakadályoztatja velük, hogy észrevegyék, mi is történt valójában. Törékeny elméjük nem lenne képes elviselni azt a tudatot, hogy mind meghaltak már, testük szétszaggattatott a világűr minden részébe az általuk ismert valóságukkal együtt, s csak egy ördögien romlott paktum következtében hiszik azt magukról, hogy most épp léteznek, s minden okuk megvan győzelmi tort ülni e porból s hamuból álló galaxisban. Nem akarják tudomásul venni, hogy amiért azt hiszik, hogy tudatuk folytonossága nem szakadt meg, az csak az, hogy a félelmetes totemállatok baráti társasága saját jól fejlett egójuk további növesztése érdekében rettenetes áldozati máglyákká változtatta még a saját rémisztő méretű, gigászi nagyságú iparplanjaikat is, s e koncentrált, milliárdnyi halálból felszabaduló sötét energia visszaforgatta az Idő Kerekét, így esélyt adva a semmitől vissza nem riadó gonosz entitásoknak arra, hogy Zandagort főseregét kelepcébe csalják.

Ha létezne az ősi népmesék Sátánja, az tuti, hogy az ő együttesük lenne! Talán így is történt, talán pont ez az esemény keltett további hullámokat vérzivataros történelmünk elfeledett mélységeiben, s valójában ténylegesen ők azok, akiknek oly sokakat áldoztak már fel évezredekkel ezelőtti őseink is! Miattuk léteznek akkor mítoszainkban a különféle poklok, rémisztő kínzások emléke, stb! Rendkívüli fintora lenne a sorsnak, ha ez így igaz lenne, hiszen ezzel a saját maguk példaképei lennének saját maguk számára, ők lennének azok, akikké válni akartak valaha, s akikké végül is váltak az elmúlt pár száz évben mindenkit ledarálva, akik nem azonosak saját magukkal! Ördögök, démonok, sátánfattyak gyülekezete, kiket az újraélesztettek istenként imádnak, elfeledve, meg nem értve, hogy újbóli létezésük csak milliárdnyi hátrányos sorsú rabszolga kínkeserves halála árán lett megvásárolva! Nem kérek belőlük, nem azonosulok teteikkel, vágyaikkal, nem kívánom látni Vérbolygóikat, a kettő közül egyet sem, mit ilyen áron visszavettek az enyészettől! Inkább maradok kies otthonomban, keringek még pár száz évet odakünn...

Halvány vörösben fénylik minden, kellemes a hőmérséklet, nem fázok. Tulajdonképpen sokkal jobban érzem magam, mint az első Tejút legyakása után. Jelenlegi szondám sem nagyobb, mint akkori otthonom, a "Látens Víziopata", ráadásul most osztoznom kell otthonom szűkösségében Mennyei Atyámmal. Pontosabban a testével, Ő maga nincs jelen soha sem. Ennek ellenére sem panaszkodhatok. Isteni testéből természetfeletti energiák áradnak. Ha nappalt akarok, mint most, akkor csak elegendő felhúznom szemhéjait, s máris nyugtató vérvörös világításom van. Ezzel fotoszintézisem teljesen kielégítően működik. Ha kedvem tartja, kartonlapokkal egész csinos búbos kemencévé változtathatom külsejét, s köré fonódva évszázadokig várakozhatok relaxációs dorombolással nyugtatva antik idegrendszeremet. Mindenképpen megéri várni, hiszen, ha jön az s3, biztosan felkel, s elragad új bolygóinkhoz. Addig meg csak heverészek, álmodozok magamban, s megpróbálom megfejteni, hogy mit is jelent az "s" jelölés a galaxisoknál. S, mint selejtes, kiselejtezésre váró?

Dagbytk4