Reznov első írása, egyből egy kétrészes novella a hősökről általában és konkrétan...

Ha sötét korok, nagy hőstettek, akkor virágkorokban már nincsenek is hősök? Valószínűleg sokan így gondolják, de tényleg így lenne? Sőt, ha tovább viszem a gondolatmenetet, mi az, hogy hős? Bizton állítom, hogy a hős szó hallatára a legtöbbeknek olyan emberek - s elsősorban férfiak - jutnak eszükbe, kik lézerkarabélyaik, plazmapisztolyaik, energiakardjaik vagy épp fotongránátjaik segítségével osztják a halált, de ez még mindig nem elég, hisz a hőssé válás általános "feltétele", hogy az, kinek osztják azt a bizonyos véget az éppen aktuális Birodalom, vagy éppen vezető ellensége (s nem ellenfele) legyen. S ezt a fajta hősfelfogást nevezem én általános tévhitnek. A hősök léte ugyanis nem itt leledzik, pontosabban szólva nem csak a hadviselés űzőinek körében. Ugyanis egy hadvezetésben és gazdálkodásban is sikeres uralkodó nem nevezhető szövetségében, s népe körében hősnek, mindazok nélkül, kik ebben kitartó munkával, ügyességgel, ésszel és erővel segítették.

Egy uralkodó nem tud csatát nyerni katonái nélkül, s hadseregét sem tudja ellátni földművesei nélkül. Mert bizony hősök ezek az emberek is...

...s hősök vagytok ti is velem együtt! - hallatszódott a hang a vizuális kijelzőben. Pontosan ismerem ezt a hangot... A Nagyúr hangja volt, Arlat Raegon Uráé, a bolygó egyeduralkodójáé, ahol én is élek.

Vajon tényleg komolyan gondolja azt, amit mond, vagy már megint a propaganda, amit minden ember - legyen az köztársaságbeli politikus, vagy király - elmond? - sokszor tettem már fel magamban ezt a kérdést, de a kérdés válasz nélkül maradt... s azt hiszem a nélkül is fog...

* * *

Arlat Raegon. Furcsa egy hely ez. Olyan, akár egy hósapkás világítótorony, mely az űr fekete leplében oázisként nyújt menedéket az arra utazóknak. Azonban nem nevezhető Földi Paradicsomnak sem, hiszen felszínének nagy része olyan, mint a régi Terra egy olyan időszak idején, melyet Jégkorszaknak hívtak. Az embernek alaposan fel kell magára szednie minden hőruhát, ha ki akar menni a szabadba. De ez a fagyos táj teszi olyan ellenállóvá, kitartóvá és makaccsá a lakóit.

* * *

- Azarath! - hallottam a hangot a kommunikátorban. - Készülj, első szintű riasztás!

- Első szintű??? Mi a fene történt, Khazad?? - Már szinte kiabáltam a mikrofonba.

- Magam sem tudom, de indulás az eligazító terembe, Ringar parancsnok majd mindent elmond!

S ekkor kutyafuttában szaladtam a lifthez, s indultam keresni egy légitaxit, mely elvisz majd a Parancsnokság épületébe. A taxival gyerekjáték volt az út, alig tartott 5 percig az odaérkezésem, ami nem volt túlságosan meglepő, hisz a holoújságok szerint egy ilyen légitaxiban egy skorpió lekicsinyített hajtóműve van.

Mihelyst megérkeztem a kapuhoz, három őr várt rám, s DNS letapogatás után már indultam is az épület eligazító helyiségébe. Itt találkoztam az Autirus-raj három elit katonájával, tehát a társaimmal: Khazad-dal, Erion-nal, és Ajtonnyal.

- Mit gondoltok, miért hívattak ide minket? - kérdeztem.

- Nagyon fontos lehet az ügy, ha minket kérettek. - válaszolt Erion.

- Uraim, kérem, figyeljenek ide - szólt a Parancsnok. - Az ügy kiemelt prioritást élvez. Nem húzom sem a maguk, sem a saját időmet, ezért gyors leszek: Őfelségének és a népünk munkájának gyümölcseként létrehoztuk az első skorpiókat, mint már arról bizonyára önök is értesültek. A dolog bökkenője, hogy alig akadnak olyan pilótáink, akik kezelni tudják őket, éppen ezért maguknak kell végrehajtaniuk egy fontos küldetést velük.

- Mi lenne az a fontos küldetés? - kérdeztem.

- Ó, mindössze csupán annyi, hogy át kell ruccanniuk a legközelebbi E osztályú bolygóra és egy kis felderítést végezni, mielőtt elküldjük a kolonizáló hajónkat.

- Kolonizáló? Tehát már rendelkezünk kolonizáló hajóval? - mondta Ajtony nagy hévvel, s csak úgy hadarta a szavakat.

- Igen, de mondanom sem kell, ezt egyelőre még nem tudathatják senkivel. S most induljanak, vegyék fel nanoruháikat, s készüljenek az indulásra!

* * *

- Na, hát ez marha jó... kapok egy hét szabadságot végre, de akkor sem hagynak nyugton. - panaszkodott Erion.

- Meg tudlak érteni, barátom, engem is idegesítene, de csináljuk meg ezt a melót, s utána garantálom, hogy megkapod azt a szabadságot. - vigasztalta Khazad.

- Úgy legyen ám...

- Úgy látom, mind megvagyunk, akkor induljunk, legyünk túl minél hamarabb ezen az egészen...! - mondtam.

* * *

Hófehér nanoruháinkban már a kifutópálya felé vitt minket csapatszállítónk, amikor a Parancsnok hirtelen megtörte a szürke ködként leülepedő csendet, s kezembe nyomta saját kommunikátorát.

- Uram, nekem is megvan a magamé, skizofrén meg nem vagyok, miért adja ezt ide nekem? - kérdeztem nevetve.

- Fiam, ha most a szárazföldön lennénk, ez 100 fekvőtámaszba kerül volna önnek, de szerencséje van, ez egyszer. Amúgy pedig Őfelsége, a Nagyúr keresi a Holocronon...

- Holocronon??! Őfelsége??!!! - kérdeztem fuldokolva az elhangzottaktól. Megérintettem a Holocron elindító gombját, s egy olyan ember jelent meg előttem, akiről álmomban sem gondoltam volna, hogy a Birodalmunk teljhatalmú irányítója. Talpig szervópáncélba öltözve állt egy virágoskert oldalán, balján egy kivirágzott meggyfa állt, s jobb kezében egy gyönyörű energiakard virított. A férfi magas volt, és lerítt róla, hogy igencsak kiváló harcművész.

- Ön minden bizonnyal Azarath, ha nem tévedek. - szólalt meg a Holocronból a férfi, s hangneméből immár biztos voltam benne, hogy igencsak művelt ember lehet.

- Ú-úgy van, Nagyuram - válaszoltam dadogva.

- Mondanom kell maguknak valamit; nemcsak azért küldjük magukat arra a bolygóra, hogy körülnézzenek. A titkosrendőrség és a Hírszerzés szerint bolygónk egyik legveszélyesebb bűnözője rejtőzött el ott, s egy csapatnyi primitív, ámbár magvas lőszert használó humanoid élőlény "uralkodója" lett. A maguk feladata lenne az, hogy likvidálják ezt az embert és készítsék elő a terepet a kolonizáló hajónknak. Megértette?

- Igen, Nagyuram, bár lenne egy kérdésem: honnan van ezeknek lőfegyverük?

- Az imént említett nagy kaliberű bűnöző cimboránk vásárolta nekik, a saját védelmére. Most távoznom kell, még igen sok dolgom van. Sok szerencsét uraim, térjenek vissza hamar, és mondja meg Ringarnak, hogy este várom a fogadásra, és magukat is, ha visszatértek! - mondta nevetve.

Ezek után néma csöndben érkeztünk meg a kifutópályára...

* * *

A kifutópályán már két skorpió várt ránk, s mi beültünk a pilótafülkébe, melyben nem sok örömünk volt a kevés hely miatt, mivel ha akartunk sem tudtunk volna megmozdulni, mert nanoruháinkat a géphez egy ardiolin nevű, kezdetben folyékony, s aztán megszilárduló, csillogó anyag kötözte az üléshez.

- Sok szerencsét, fiúk! Vigyázzanak magukra és térjenek vissza hamar! - Ez volt az utolsó dolog, amit a skorpió hajtóművének elindulása előtt hallottam...

Khazad-dal ültem egy gépben, s a rutinellenőrzést futtattuk az indulás előtt:

- Hajtómű? - kérdeztem.

- Rendben. - felelte társam, aki a fegyverrendszert kezelte.

- Navigáció?

- Rendben.

- Fegyverzet?

- Maximális kapacitáson.

- Üzemanyagszint?

- Maximumon.

- Páncélzat?

- Rendben.

- Tökéletes, felszállásra készen állunk! Hajtóműveket bekapcsolni, s irány az a jégbolygó!

* * *

Kifelé tartottunk az Arlat Raegon légköréből, s a pilótafülkéből a naplementében oly gyönyörű volt a kilátás, akár egy fiatal, hosszú hajú lány látványa a mezőkön... Alia... talán sosem látom őt többé...

Elértük a mezoszférát, itt kellett nagyon vigyázni, mert itt bármikor záporozhatnak apró meteoritdarabok, melyek elég nagyok ahhoz, hogy ne égjenek el. Több ilyen apró meteor már elég nagy kárt tud okozni ahhoz, hogy az űrbe kiérve a legénységet komoly bajba sodorja, ugyanis a skorpiók páncélzata nem ért fel egy nagyobb hajóéval.

Elhagyjuk a mezoszférát és lassan átkerülünk a termoszférába, innentől kezdve pedig már vár ránk az űr, s feladatunk teljesítése...

A skorpiókban még így sincs elég melegítőfolyadék ahhoz, hogy hőruha nélkül életben tartson az űr végtelen hidegében. Szerencsére nanoruháink rendelkeznek egy apró hőgenerátorral, amit a megfelelő Heredius fokra beállítva megvéd a hidegtől. Ez a képessége a küldetés célpontjául szolgáló bolygón is igencsak jól fog jönni.

S előttünk állt az űr, melybe életemben először lépek... az űr... a végtelen űr... de egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltem...

Csak a Császár nyújthat igazságot, segítsen minket a mindenható Császár - mondtam rettegve, mert az űr felemésztette minden optimizmusom - Hydra ante portas... - suttogtam még utoljára, mielőtt beizzítottuk volna a skorpió MK-1-es hajtóműveit, s megkezdtük utunkat az űrben.

Ha tudom, mi jön ezután, talán azt kívánom, bárcsak felrobbantunk volna még a légkörben!

(folyt. köv.)