Jadesárkány tavaly nyáron írt egy novellát még a béta 2-beli eseményekről. Most újra tollat ragadott egy szervereken és galaxisokon átívelő történethez...

Sokan a mai napig azt gondolják, a "Jadesárkány" kifejezés egy személyt takar, egyedi, és éppen úgy, mint maga a személyiség, utánozhatatlan és megismételhetetlen. Azonban ez így, a maga módján nem igaz. A jelen eset is, mint életünk összes dolga, sokkal bonyolultabb, összetettebb dolog. Ha viszont testet kellene öltsön a dolog, ha mindenképpen meg kellene személyesíteni a Jadesárkányt, azt mondhatnánk, hogy a Draco birodalom mindenkori uralkodóját nevezzük így... Azaz neveztük, ameddig létezett a birodalom. De erről később. Ha engem kérdeznek, a Jadesárkány egy eszme. Egy komplett és komplex eszmerendszer, mely szigorú hierarchia szerint épül fel, s ennek tetején az Egyetemes Jóra Való Törekvés eszméje áll. De hogy a Kedves olvasó is megértse ezt a gondolathalmazt, nagyon távolra kell néznünk, mind valós teleszkópjainkkal, mind pediglen képzeletbeli "idő-távcsöveinken" keresztül. Csillagászaink mai napig folyamatosan figyelik az eget, mióta az Új Tejútra költöztünk. Elsősorban az óhazát kémlelik, keresve élhető helyeket. Azt szeretnék tudni, vajon a Sötét Herceg pusztítása valóban olyan nagy volt-e, mint gondoljuk. Ez az ő feladatuk, ezért mi nem is foglalatoskodunk tovább ezzel. Inkább nézzünk bele az idő-távcsöveinkbe.

Nagyjából tízezer esztendeje, még az emberiség bölcsőjében kell kezdenünk a vizsgálódást. Mikor az emberek még egymás ellen harcoltak, akarom mondani, máshogyan harcoltunk még. Nyilakkal, lándzsákkal és bronz kardokkal. És mit sem tudtunk még Zandagort létéről. Bár nekem személyes meggyőződésem, hogy ez a kegyetlen, erőszakos faj akkoriban még nem is létezett, az emberiség nagy szerencséjére.

Tehát ez volt az a kor, mikor a mítoszok, legendák és a mesék születtek. Isteni és félisteni lényeket teremtettünk meg magunknak. Egyik lény ezek közül a sárkány. Önálló legendakör minden ősi kultuszban, azonban kicsit kilóg a sorból, annyiban, hogy a kor embere számára hitelt érdemlően bizonyítható volt létezésük. Míg más lényekről csak a regék beszéltek, addig a sárkánylegendákat óriási hüllőcsontokkal is lehetett igazolni, alátámasztani. Ma már köztudott ugyan, hogy minden természetes körülmények között élettel rendelkező bolygó átmegy fejlődése során az óriáslények korszakán, de ez akkor még nem volt ismert. Így a hős, aki sárkánycsonttal tért vissza küldetéséből, nagyon jól és sokáig, esetenként több generáción keresztül megélt az ősapa leletéből.

A legtöbb nép mitológiájában a sárkány a legyőzendő gonosz ellenséget személyesítette meg. Elvetemült, lovagevő, királykisasszony-elrabló szörnyeteget. Azonban ellentétben a "nyugat" gonosz sárkányaival szemben, a "kelet" sárkányai a bölcsesség, a tudás és a gazdagság szimbólumai voltak. Néhol hatalmas kincsek, néha pedig óriási tudás őrizői voltak. Kezdetben két vonaluk létezett. Őrzőként határozottan, tiltó szerepet töltöttek be, míg a titkok ismerőiként, bölcsként segítették a történetek emberi hőseit. Mindkettő esetben két alapvető tulajdonság, a könyörtelenség és a hatalmasság jellemzi őket. Méretük, rémisztő külsejük, vélt intelligenciájuk óriási tekintélyt kölcsönzött nekik, még a mesék félisteni lényei között is. Következő szerepkörét a sárkány akkor kapta, mikor elkezdték a népek terjeszteni, hogy a császári palotát is ilyen szörnyek őrzik. Ezen a hatalom kapva kapott, így rövid időn belül az uralkodó család címerállatává választotta, majd lassan úgy került a köztudatba, mint a gazdagság őrzője, a bölcsesség hordozója, s mint személy, az isteni hatalom földi hordozója. Majd elkezdett beszivárogni a családok életébe is, mint védelmező.

Az ókori Kína szegény ország volt. Ami vagyon megtelepedett erre, az szinte teljes egészében az uralkodó ház és néhány száz kereskedő dinasztia kezében összpontosult. Arany, ezüst csak elvétve fordult elő. Vasból sem bővelkedtek, pedig addigra a bronz eszközeik kezdtek elavulttá válni. Kiváló kereskedők voltak, így a bőségben termő fűszereket és gabonát, valamint a kiváló minőségű selymet jó áron cserélték. Azonban értékképző funkcióval rendelkező eszközt nemigen tudtak felmutatni, termelni. Hosszú generációk alatt tanulták meg, hogy mit jelent értékeket felhalmozni, és ezt mivel, hogyan kell végezni. Volt azonban valami, egy különös, értéktelennek tűnő kavics. Zöldes színe hasonlatossá tette a smaragdhoz. Díszítésre használták, ékszereket csináltattak belőle, s annyira bőségesen állt rendelkezésre, hogy már a közepesen gazdag emberek is megszerezhették. Nem volt ritka, hogy egy-egy faluközösség akár nagyobb méretű jade kristályt birtokolt. Persze az ilyen falvakban ritka volt a szegénység, a járvány és a belviszály is. Így hamarosan a jade lett a falvak védelmező köve. És mikor kiderült, hogy ez a féldrágakő nyugaton rettentő ritka, értékes dolog, az ország ázsiója is nagyot nőtt. Az adót ebben szedték be a falvaktól, sőt, mikor az uralkodónak gyermeke született, szokás lett a jade kristályból faragott szobrok adományozása. A szobor formája három formát ölthetett, de minden esetben csak a termékenységet jelképezte. Délen, India határán elefánt formájában, később Dél-keleten kiegészülve a Sziddhárta herceg köré épülő legendakörrel, ülő Buddha alakban, az ország középső részein pedig saját farkába harapó sárkány formáját öltve. Ekkor lép be a gyűrű eszméje, a Teljesség eszméje a sárkánylegendába.

Összegezvén tehát: A Bölcsesség Eszméje, a Hatalmasság Eszméje a sárkány alap tulajdonsága, ezek a Gazdagság Eszméjével és a Termékenység Eszméjével kiegészülve megteremtik a Teljesség Eszméjét. A Teljesség Eszméje létrehozza a keleti filozófiában a Kitartás Eszméjével és a Tökéletességre Való Törekvés Eszméjével az Egyetemes Jóra Való Törekvés Eszméjét.

Itt ki kell emelni a Gazdagság Eszméjét. Az ősi Kínában, mint másutt is, a kiemelkedésnek három módja alakult ki. A testi erő és szépség, mint a testiség kiemelő szerepe, a tudás, mint szellemi felsőbbrendűség, valamint a vagyon, mint a gazdasági előbbre jutás eszméje. Ezeket így Világvezérlő Elveknek nevezzük, mivel az emberek gondolatait ezek töltik ki. Azonban amíg nyugaton, a fénykorát élő görög kultúra kiemelte az egyénre szabott ideális vezérelvet, s azon túl az egyén ezen az úton igyekezett fejleszteni magát, addig Kína népe az összes Vezérlő Elv egységes tökélyre fejlesztésében látta az egyén tökéletességének útját. A nyugati civilizáció térhódításával az egyensúly felborult, a Vezérlő Elvek közül pedig csak a Gazdagság Elve maradt fenn, pontosabban ez vált az uralkodó irányvonallá. Ugyan igény volt a többi elvre is. Több emberi civilizáció, a Római Birodalomtól a kereszténységen keresztül, egészen a modern kori amerikai eszmékig vitte ezeket a dolgokat tovább, míg az utolsó lépcsőt, ezen össze-vissza kor lezárását az EBSZ emberiséget összefogó védelmi elvei jelentették.

Ekkor tűnt fel ismételten a Jadesárkány kifejezés. Már nem egy földi népcsoport szimbóluma volt. Nem is értékmérő eszköz. Nem volt sem vagyon, sem szépség, sem szellem, ugyanakkor ezek mindegyike volt egyben. Maga volt az Egyetemes Jóra Való Törekvés Elve. Egy tisztség, melyet egy távoli kolónia, a Draco rendszer vezetői alkottak meg.

A 35. században ért célhoz a pár ezer embert szállító Genkomp, ami egy régi típusú, generációs kolonizáló hajó volt, melyből alig 50 darab készült. A rendszer első bolygója a naptól ideális távolságra feküdt az élet hordozására, sőt saját ökoszisztémával is rendelkezett. Azonban hideg volt. Éppen ezért, rövidtávon ki kellett alakítani a feltételeket, s gazdagabb, melegebb, jobb területeket keresni.

A birodalom nagyon gyorsan növekedett. De ahogy ez lenni szokott, elég hamar háborúságba került, mondvacsinált és valós okok miatt, kizárólag hosszútávon megtérülő befektetések kedvéért (lásd: Emlékmű a Draco007-en). És ezeket a problémákat az Első Eljövetelig nem sikerült megoldani. A birodalom vezetése folyamatos kényszerpályán mozgott, a saját szövetségi rendszerén belül is. Itt kezdődött a Jadesárkányok jelentősége, de már itt előrevetíthető volt maga a bukásra ítéltség ténye is. Az akkori uralkodó, a III. Jadesárkány kezében hatalmas erő összpontosult. A rosszul koordinált külkapcsolatok miatt azonban egy erőteljes flotta amortizálódott le átvonulás közben. A flotta magját kitevő Észak-nyugati Szövetségi Flotta dél-keletre lett rendelve. Megjegyzendő, hogy ez az alakulat az Origo bázisig jutott, hogy ott olvadjon össze egy csapásmérő erőbe. Míg azonban Zandagort ellenében, a szövetség érdekeit maximálisan szem előtt tartva a fő flottát irányította az uralkodó, addig otthonát, a Draco-rendszert folyamatosan pusztította a Herceg hullámokban támadó serege. De az erőfeszítés nem volt hiábavaló. Ugyan a Draco két vezető bolygója, a Draco007 és a Kimarys is elesett, valamint a Gwurff-szigetek, s a szomszédos, később árulóvá vált papkirály Quill bolygója is, Zandagortot megállították.

Tudható volt, ez nem az utolsó eset. Biztosra vettük, a Sötét Herceg megmenekült, bosszút forral, s bosszúja kegyetlen és véres lesz. A Draco népei (összesen 3 millió ember) délre költöztek, a magrendszerbe, az új Draco egy B-osztályú nagybolygó lett. A vezetők és tudósok a Második Eljövetel megakadályozására tették fel életüket több generáción keresztül. Kezdetben békés fejlődés jellemezte a birodalmat. A hetedik uralkodó létrehozott egy saját szövetséget, a Magánuniverzumot, melynek célja szembe szállni a kapzsisággal, ostobasággal és önzéssel, esélyt teremteni az emberiségnek a túlélésre, közérthetően, s mint a múlt bizonyította is, széllel szemben vizelni. A szövetség fénykora 8. és a 13. Jadesárkány uralkodása közé tehető. E 207 esztendő alatt a Galaxist két komoly háború dúlta fel. Az egyiknek a Magánuniverzum aktív részese és győztese volt, ezzel hatalmas területekhez és óriási humán erőforrásokhoz jutott.

A 13. Jadesárkány élete kiemelkedő fontosságú, szerepe többszörösen történelembefolyásoló. Hosszú századokig béke honolt a galaxisban, azonban ez csak látszat volt, melyet az uralkodó nem láthatott. Nem mondanám, hogy alkalmatlan volt feladatára, hisz' a trónra nagyon komoly választási procedúra után kerülhetett. Az sem valószínű, hogy rossz tanácsadói testülete lett volna, komoly és jól képzett apparátust örökölt elődjétől. Gyakorlatilag annyi hibája volt, mint az emberiség történetének összes többi bűnbakjának. Rossz helyen volt, rossz időben. Rossz korba született, így ezt a balhét neki kellett elvinnie. Ugyanakkor a szövetség is hatalmas ellenszenvet vívott ki magának. A feltétlen hűséget, a bajtársiasságot, az egymás melletti kitartást valahogyan sikerült olyan rosszul kommunikálni, hogy e nemes eszmék egyenértékűek lettek a végtelenül megkeseredett, Zandagort-imádó Főpap eszméivel. És rögtön ezután történt az emberiség elárulása, melyet az uralkodó életének, a Magánuniverzumnak, sőt az egész galaxisnak a legostobább döntése követett. E döntés már megszületésekor halálra ítélte a szövetséget, mégis, a Jadesárkány utolsó katonája is önként követte az utasítást. Igaz, hogy az elkövetett bűn mértéke nem is hagyott nekik más választást. S megkezdődött a Második Eljövetel. Ez egy olyan fájó pont, melyet nem igazán emlegetünk. Zandagort bosszúja kegyetlen volt. A galaxis bukását viszont nem a Főpap árulása okozta. Sőt! Azt kell mondani, az ő elgondolása lett volna a megoldás, miszerint egy kicsi, elit csoport áll az emberiség élére, annak minden eszközével, hatalmas flottákkal védvén egy kisebb területet. Kár, hogy megszerzett előnyüket nem használták fel az Egyetemes Jóra Való Törekvés Elvének értelmében. A bukásnak három oka volt. 1. az idegenek új technológiát vetettek be, mely ellen 2. rossz hajótípusokat gyártottunk, és 3. előbbre helyeztük az egymás elleni torzsalkodást az összefogás erejénél. Ha e három ok nincs, talán lett volna esélyünk.

Ezek után következett a menekülés időszaka. Hosszú évekig tartó űrutazás, melynek során az emberiség új otthonra lelt. Hibernációban töltve ezt az időt, az uralkodó túlélte, s megalapította a harmadik Draco birodalmat, azonban a sors által rá mért teherbe beleőrült. Utódját sokáig nem találták, melybe végleg beleroppant a szövetség és a birodalom egyaránt.

Bukásokról nincs sok írni való. A végső összeomlás két esztendő alatt lezajlott. Alighogy megválasztották a 14. Jadesárkányt, a birodalom elveszítette összes támogatóját, a vezető rendszerek más irányt választottak maguknak a túlélés érdekében, majd Yaulk király nagyjából az összeset beolvasztotta saját túlburjánzott, rákos testébe. Az erőseket összeroppantotta, egyesével szétmorzsolta, a beolvadásra képtelen, emészthetetlen objektumokat kivetette magából, míg a gyengéket az égig emelte, maga mellé helyezvén, tanácsadóiként. Ez nem segít a Draco Birodalmon, s nem is árt neki, hiszen ma már nem létezik. A múlt homokjába süppedt, összes eszméjével, az Egyetemes Jóra Való Törekvés Elvével együtt. A Draco rend pedig világtól elvonult filozófusok szervezete, a Jadesárkány az ő vezetőjük, valahol a 17. szektor egy eldugott bolygóján...

...Azonban a kérdés nyitva maradt. Vajon most, a Harmadik Eljövetel előtt néhány évvel felkészült az emberiség?