General: Now each battalion has a specific code-name and mission. Battalion 5, raise your hands!
[all the African American members put up their hands including Chef]
General: You will be the all important first defense wave, which we will call 'Operation Human Shield'.
Chef: Hey, wait a minute...
General: Now keep in mind, 'Operation Human Shield' will suffer heavy losses. But don't lose your spirit men! Stay until the bitter end. Battalion 14?
[all the White soldiers raise their hands]
General: Right, you are 'Operation Get Behind The Darkies'. You will follow Battalion 5 here and try not to get killed for God's Sake. Are there any questions men?
[Chef raises his hand]
General: Yes Soldier?
Chef: Have you ever heard of the Emancipation Proclamation?
General: I don't listen to hip-hop!
(South Park - Nagyobb, hosszabb és vágatlan)

Most, hogy úgy tűnik, kiderült a turpisság, már bevallhatom: az OHS nevének eredete nem a 0-spinű Higgs-bozon, hanem az Operation Human Shield. Ezt soha nem mondtam el senkinek, Nejmed mintha mégis ráérzett volna. Legalábbis a Porszem a gépezetben című műve, amely a második Zandagort-univerzumban játszódó novella, ezt jelzi.

Jó szórakozást mindenkinek ehhez a remek íráshoz...

Porszem a gépezetben

Minden bizonnyal rossz csillagzat alatt születtem. Bár ezt a régi mondást nem sokan ismerik manapság. Mindenesetre igaz.

Nem szépítem a dolgot, jelen pillanatban nincs egy ember sem a galaxisban, aki cserélne velem. Szemeimet - amennyire csak erőmből telik – hunyva tartom, kizárva a borzalmat, ami körülvesz. Sajnos füleim nem tudom betapasztani, mivel a fémkorlátot markolom két kézzel, hogy talpon tudjak maradni. Ugyan van egy vacak a fülemen, ami az iszonyat robajt hivatott kizárni, de csuda mérnökeink a laborokban el sem tudják képzelni milyen hanggal jár, ha másodpercenként ezer találat éri azt a darab fémketrecet, aminek a levegőjét rontom jelenlétemmel. Lawrence Ashen vagyok, ex történész. Jelenleg a Konföderáció második ezredében szolgálok hendikepes porszemként egy spirálkaros "H" betűs OHS-1 gyomrában.

A hullám abbamaradt, összeszedem magam. Nem emlékszem, hogy kerültem a padlóra. Felállva érzem, ahogy a hideg verejték végigfolyik a hátamon. Pár szívdobbanásnyi idő alatt elér a tudatomig, hogy még egyben vagyunk. Elordítom magam, hogy a többiek is észhez térjenek. Mindenki elfoglalja a helyét gépteremben, a gépezet megindul, a hajó lassan felkészül a következő roham fogadására. De beültetném az egyik tervezőt ide egyszer!

Még évezredekkel ezelőtt, még mielőtt kimerészkedtünk volna az űrbe, volt egy olyan furcsa szokás a Földön, hogy ha elkészült egy mérnöki létesítmény, akkor a tervezők próbálták ki először. Akkor is ugyanakkora képmutatás volt beállni egy terheletlen híd alá egy statikusnak, mint ahogy a drága mérnökeink beszálltak ennek a vacaknak a prototípusába, és rájuk lőttek egyet! Egyet! Kész röhej. Az az igazság, hogy egy fikarcnyit sem fejlődtünk. Semennyit! Minden, amit magunk előtt görgetünk évszázadok óta, csak az eredő hülyeségünk.

Helyben is vagyunk. Egy társadalomtudományokkal foglalkozó, fejlődésszkeptikus gondolkodó hol is végezhetné háború idején? Persze hogy egy ágyú csövében! Ágyú csöve! Hah, ezt sem érti már senki! Persze ezzel még kihúzhattam volna, valami utolsó utáni nehézipari központon, de azért történtek más dolgok is. Ez a pokol, amiben vagyok, már csak a legproblémásabb egyedeknek van fenntartva.

A rendszert könyörtelen elnyomók tarják a kezükben, akik ráadásul nagyon okosak is egyben. Minden ki van találva, mindenkinek meg van a helye. Minden a gazdasági racionalitás, a fejlődés és az emberiség címszavak mögé van rejtve, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, a hatalmi elit marakodását, a változtatni akarók szőnyeg alá söprését, a humánum eltörlését találjuk mindezek mögött. Hát ezekért nem éri meg!

Öt esztendeje hallottam először az Egyházról. Először elborzasztottak a céljaik, de később már semmi nem tudott létező alternatívát nyújtani. Akkoriban még csak csírájában létezett ez a milicista berendezkedés, valamennyire még elviselhető volt az élet. De ez már csak a múlt...

Még pár éve nem volt a rendszernek ellenünk semmilyen fegyvere. Bojkottáltuk a termelést, jó eséllyel megúsztuk a dolgot. Aztán egyre szorult a hurok. A termelést átszervezték, nem lehetett rést ejteni a lebukás veszélye nélkül. Aki megpróbálta, börtönbe zárták. Lassan megteltek a börtönök, következtek a kivégzések. Aztán csönd.

Nem tudtuk mire vélni, pedig utólag annyira egyértelmű volt. Mintha lecsöndesedett volna a hajsza, holott csak a módszer változott. A hírszerzés nagy erőkkel keresett minket, föltárták a kapcsolatainkat, és vártak. Tudták, hogy előbb-utóbb emberhiány lesz a katonaságban, és mivel már készültek a pajzshajók tervei, az egészet úgy tervezték, hogy börtönként is szolgáljon egyben. A hideg számító logika csúcsteljesítménye az a hajó, amiben rákényszerítik az embert, hogy küzdjön a pondró kis életéért. Minden szeglet arra emlékeztet ebben a fémkaszniban, hogy ösztönlény vagyok. Nem tehetek mást, védem magam mellett azoknak a nagypofájú arrogáns disznóknak az életét is, akik büszkén masíroznak az egyenruhájukban.

Most már nem hajt más, mint a bosszú. Ha egyszer végre eljön az Igaz, akkor magam fogom inaktiválni a védő pajzsokat fogvatartóim feje fölül. A rendszert még nem sikerült feltörnünk, de ha arról van szó, egy fejszével fogok nekimenni a generátornak. Sajnos más lehetőséget nem hagyott nekem a sors. Azt hiszem körbeértem: rossz csillagzat alatt születtem...