Egy massively multiplayer online stratégiai játék blogja a fejlesztés kezdetétől a játék indulásáig, és túl...

Utolsó kommentek

  • devDavid: Közérdekű közlemény #1 Készítettem egy kisebb adatbázis dump-ot, amivel könnyebb dolgozni (fejles... (2012.12.24. 14:11) Letölthető Zandagort
  • cu2: @devDavid: Lehet, hogy én voltam félreérthető, mert nem vettem rossz néven a(z egyébként jogos) kr... (2012.12.23. 17:42) Letölthető Zandagort
  • devDavid: @cu2: ne érts félre, nem kritizálni akarom, nagyon nagy dolog - szerintem - hogy egy ilyen projekt... (2012.12.23. 17:24) Letölthető Zandagort
  • Utolsó 20

Címkék

Beszorulva

2012.06.01. 09:43 cu2

"Még több, mint nyolc óra ebben az átkozott fülkében! Ha legalább egyedül utazhatnék!" Roberts kapitány rápillantott a vele szemben ülő nőre, majd gyorsan el is nézett, nehogy az észrevegye, és beszélgetést kezdeményezzen.

Nem mintha bármi baj lett volna vele. Emilynek hívták. Fiatal, csinos pincérnő volt a Draal-űrállomásról. Épp nyaralni ment. Egy hétre, a tengerpartra, az egzotikus Baldúz-szigetekre. A vőlegényével, François-val, aki zenész és nagyon szereti őt.

Roberts kapitány azért tudott ennyi mindent Emilyről, mert a nőnek, amióta csak beszálltak a felvonóba, be nem állt a szája. Már a fél életét elmesélte. Ha lehetősége lenne, valószínűleg a másik felét is elmesélné.

A kapitány nem szerette az embereket. Unalmasak, állandóan beszélnek, méghozzá teljesen érdektelen dolgokról. Emily tökéletesen illusztrálta, hogy mi is volt a baj az emberekkel úgy általában.

Egy dolog volt, amit még az embereknél is jobban utált. Ez pedig az űrfelvonó. Igaz, életében először utazott vele. Ha tehette volna, nem is vállalkozik erre az útra, de a bolygó kormányzója ragaszkodott hozzá, hogy az evakuáció megkezdése előtt személyesen találkozzon vele. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta a világűrt, és reményei szerint az utolsó is.

Egy csatahajón látta meg a napvilágot. Nem volt ebben semmi meglepő, az űrhajók legénységének jelentős része hajón vagy állomáson született. De a többség alig várta, hogy eljusson egy bolygó felszínére. Azt mondják, a naplemente a világegyetem egyik legszebb jelensége, az űrben születettek számára pedig maga volt a csoda.

Roberts kapitány nem osztotta lelkesedésüket. De most mégis úgy volt vele, inkább megnézne száz naplementét, ha ezzel megúszná a felvonózást. Már önmagában a bolygó természetes gravitációjától rosszul volt. Bár fizikailag nincs kimutatható különbség a mesterséges és természetes gravitáció közt, 100 emberből 30 mégis érzi a különbséget, 3 pedig émelyeg és szédül. Ehhez jött még hozzá az, amire a kapitány nem sokkal a geostacionárius szint elhagyása után jött rá, hogy tériszonya van. Folyamatosan az járt a fejében, hogy mi van, ha elszakad a felvonó kötele, ő pedig lezuhan több ezer kilométer magasról. Nem a haláltól félt, ami a végén várja, hiszen egész életében arra trenírozták, hogy megbarátkozzon a halállal, hanem magától a zuhanástól.

Igaz, a meghibásodások rendkívül ritkák. Ennek nemrég olvasott utána. Szökőévben egyszer, ha történik bármi. De a kapitány élénk képzelőerővel bírt, és amióta megnézte egy űrfelvonó műszaki rajzát, lehetséges halálos kimenetelű forgatókönyvek tucatjait gondolta ki. Egy eltévedt SPS vagy egy rosszul bemért meteor könnyedén elszakíthatja a kötelet. Egy rossz helyen odafagyott jégcsap, amit a felvonó jégkaparója pont az egyik szorítógyűrű alá tol be, felsértheti azt, ami a kötélben lévő több gigapascal feszültségtől szétrobban. Ha ennek hatására a szálak legalább tizede elszakad, a lökéshullámok további gyűrűket és szálakat rongálhatnak meg, az így létrejövő kaszkád pedig a felvonó végét jelentheti.

Roberts kapitány, hogy elterelje figyelmét baljós gondolatairól, és Emilyvel se kelljen "beszélgetnie" (pontosabban őt hallgatnia), elővette kéziszámítógépét, és megnézte a célgalaxist. De ez sem kötötte le. Szigorúan véve minden galaxis teljesen egyforma. Az pedig egyáltalán nem tudta izgatni, hogy milyen alakú, vagy hol vannak úgymond "jó helyek". Neki úgyis megmondják majd, hova menjen, és ő oda megy.

Zandagort s8 galaxis

Emily ugyan még nem tudja, de a vakációja félbe fog szakadni. Ha szerencséje van, bekerül az evakuáció első körébe. Ha nem, viszonylag gyors és viszonylag fájdalommentes halált fog halni, ugyanis második kör nem lesz. Egy körülbelül 10 millió egyenértékű zeusz-flotta darálja be sorban a birodalom bolygóit, és mivel nincs olyan szövetségi haderő, ami egyszerre lenne elég gyors és erős, hogy utolérje és leverje, csak a legfontosabb bolygókat védik. Emily bolygója nem tartozik ezek közé, az idegenek pedig három nap múlva ideérnek. Addig jó esetben egy adag embert lehet kimenekíteni.

Körülbelül 25 ezer kilométer magasan jártak, amikor a felvonó hatalmasat zökkent, és iszonyatos robajjal lassulni kezdett. Roberts kapitány rettegve szorította az ülés karfáját, Emily folyamatosan sikított. Majdnem két percig tartott, mire megállt a lift. A zaj abbamaradt, Emily is elhallgatott. Döbbenten néztek egymásra a hirtelen támadt csöndben.

A kapitány gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét. Azonnal hívta az első tisztet. Közölte vele, hogy az evakuáció érdekében átadja neki az irányítást, hogy megbízott kapitányként levezényelhesse az egészet. És persze kérte, hogy küldjenek egy szerelőt, mert ha nem muszáj, ő sem maradna itt, pláne, hogy egy civil is van vele.

Emily nem volt buta nő, a félszavakból is megértette, hogy mi történik. Roberts kapitány pedig úgy döntött, a helyzet rendkívülisége miatt eltekint a protokolltól, és elmond neki mindent. Ha sikeresen kijut a felvonóról, és kiderül a tette, hadi titok megsértéséért bíróság elé állítják, de úgy érezte, ennyi kockázatot bevállalhat.

Annyi esze azért volt, hogy megtiltsa Emilynek, hogy értesítse Françoist. Különös módon, ez fel sem merült Emilyben. Talán a halálfélelem volt az oka, talán más, de Emily határozottan érdeklődni kezdett a kapitány iránt. Flörtölni kezdett vele. Vagy legalábbis próbált, mert a kapitány teljesen immunis volt a női jelzésekre.

Ő inkább azt javasolta, hogy amíg a szerelők meg nem érkeznek, marokkózzanak. Ez volt tulajdonképpen az egyetlen dolog, amit Roberts kapitány kedvelt. Pálcikákat huzogatni egy nagy halomból. Ilyenkor még az sem zavarta, hogy egy másik emberrel kell játszania. Emily, mi mást tehetett volna, belement. Hamarosan úrrá lett rajta a rezignáltság, és már az sem zavarta, hogy élete feltehetőleg utolsó óráit marokkózással tölti.

A szerelők ugyanis nem érkeztek meg soha. Az első tiszt, pontosabban megbízott kapitány úgy tűnik kihasználta a lehetőséget, hogy véglegesítse új rangját. Nem szólt senkinek a kapitány hollétéről, legfőképp nem a szerelőknek. A sietségben pedig senkinek nem tűnt fel, hogy az egyik felvonó bedöglött.

Emily és Roberts kapitány így marokkóztak még három napig. Közben végignézték az evakuációt. És végül az idegenek megérkezését. A kapitány egy távcsőben mutatta meg Emilynek az alig egy méter hosszú bombákat, amiket a zeuszok szórtak ki. A bombák a felszín közelében detonálódtak, az általuk kibocsátott nagyenergiájú gravitionok pedig egy irreguláris fekete lyukat hoztak létre, amely magába szippantotta az egész bolygót. Végül a fluktuáló szingularitás cafatokra szakadt, és pár perc alatt szétsugárzott.

De hőseink ezt már, érthető módon, nem látták. Testük gamma sugárzásként csordogált szerteszét, lelkük eltűnt az információs paradoxonban.

12 komment

Címkék: térkép történet s8

A bejegyzés trackback címe:

https://zandagort.blog.hu/api/trackback/id/tr54558725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ernobius 2012.06.01. 11:47:26

Még kérünk, nagyon tetszett! :)

ernobius 2012.06.01. 11:47:59

Nocsak, ezt tényleg Cucu írta(d)? :)

Liet 2012.06.01. 12:03:45

Nagyon jó lett. Tetszik a két hős, élethűek..
Főleg a "lelkük eltűnt az információs paradoxonban" szimpatikus. Ilyen befejezést még nem is olvastam.

cu2 · http://zandagort.hu/ 2012.06.01. 13:42:55

Örülök, hogy tetszett. Amúgy ha más írja, akkor mindig feltüntetem a szerzőt, szóval ez most én voltam.

Információs paradoxon: amennyire utánanéztem, ez a legtöbb, amit ma tudunk. :-) Már feltéve, hogy a lelket fizikailag az információval azonosítjuk (de hát mi mással).

cu2 · http://zandagort.hu/ 2012.06.01. 13:46:12

Eredetileg amúgy egyedül lett volna a kapitány, de hétfőn, amikor felszálltam a reggel 6:20-as IC-re, hogy útközben megírjam a sztorit, még négyen utaztak rajtam kívül a fülkében, aminek annyira nem örültem (de legalább megvolt az inspiráció).

Garmine 2012.06.01. 14:31:55

zandagort.blog.hu/2012/06/01/beszorulva_1

Hmm, ott van egy egyes a végén, lesz második rész is ? o.O

cu2 · http://zandagort.hu/ 2012.06.01. 14:52:54

@Garmine: Azt a blog.hu motor tette oda. :-) Azt hiszem úgy van a rendszer, hogy az egész blog.hu domainben csak egyszer szerepelhet egy cím, dátumtól és blogtól függetlenül. Lásd pl:
zandagort.blog.hu/2009/07/25/valtozasok_2108

Egyébként meg hogyan folytassak egy sztorit, aminek mind a szereplői, mind a helyszíne megsemmisült? :-)

Garmine 2012.06.01. 15:09:25

@cu2: A folytatás csak fantázia kérdése :)

De megvan a "0." része is :
vasmacs.blog.hu/2010/05/16/beszorulva

Érdekes egy jószág ez a blog.hu :D

Kis ON is : jó lett a történet :)

X-compot 2012.06.01. 15:13:49

Ahogy Quentin Tarantino nagymester csinálja.Az idő és a hely kb ugyanaz ,csak a szereplök mások, és részben csatlakoznak a többihez.
Pl mit csinált az ujdonsült "kapitány" ezalatt.

ernobius 2012.06.02. 00:06:37

Támogatom X-compot ötletét :)

És nekem is kedvem támadt írni megint. Talán holnap, vagy holnap után.

Freelancer19 2012.06.02. 16:05:37

Gratula! Van tehetséged hozzá Cucu! A végén, még én is megcsillogtatom írói tehetségemet egy rövid kis szösszenetben! :D
süti beállítások módosítása