Egy massively multiplayer online stratégiai játék blogja a fejlesztés kezdetétől a játék indulásáig, és túl...

Utolsó kommentek

  • devDavid: Közérdekű közlemény #1 Készítettem egy kisebb adatbázis dump-ot, amivel könnyebb dolgozni (fejles... (2012.12.24. 14:11) Letölthető Zandagort
  • cu2: @devDavid: Lehet, hogy én voltam félreérthető, mert nem vettem rossz néven a(z egyébként jogos) kr... (2012.12.23. 17:42) Letölthető Zandagort
  • devDavid: @cu2: ne érts félre, nem kritizálni akarom, nagyon nagy dolog - szerintem - hogy egy ilyen projekt... (2012.12.23. 17:24) Letölthető Zandagort
  • Utolsó 20

Címkék

A les (2. rész)

2010.09.16. 17:12 cu2

24 órával Zandagort érkezése előtt egy kis szórakozás II. Zoárd Arcas tollából, A les folytatása...


Oguz immár fél lábbal a sírban volt. Arca egyre görcsösebben meg-megrándult, szemeit nem bírta kinyitni. Mégis, a legijesztőbb az arcszíne volt. Nem az a tipikus bőrszín, amit az átlagember láthat a Nérán vagy a többi napsütötte B osztályú bolygón. Annál sokkal sötétebb tónusú, nem kis vörös beütéssel. Időnként hatalmas levegőadagott vett, ilyenkor valamelyest visszanyerte a természetes színét, majd ismét jött a pár perces kaméleon-effektus, azaz a színváltás.

Jared Kovits (az enyhén elvont tekintetű, mégis a haditengerészet legkiválóbb navigátora, egyben legkedvesebb gyerekgyilkosa, aki valaha megfordult a nyugati peremvidék összes késdobálójában) először röhögött Oguz haláltusáján, de hét perc múlva már a különítmény frekvenciájára kapcsolt, hogy kikérje a többiek véleményét.

- Vágd fejbe valamivel, ne szenvedjen! - mondta egy hang, mondatát félbeszakítva egy szamárra emlékeztető vihogással.

- Adjon neki oxigént - válaszolta egy másik hang, feltehetően az Emu főorvosa, mivel csak egy orvos adhat ilyen túlontúl szakszerű tanácsot.

- Hüle marha - mondta egy szerelő a reléállomásról, akit tájszólása és elnyújtott 'a' betűi könnyűszerrel lelepleztek.

Jared attól félt, hogy őt is eléri az Oguzt megtámadó betegség, mivel a tüneteit máris érezte magán: furcsa görcsök a hasban (Oguz is erre panaszkodott először), visszatérő kép a pörgő, kétségbeesetten kiabáló és káromkodó szerelőről, aztán feltörő, váratlan röhögés...

* * *

Hogy megértsük Oguz nyavalyáját, tisztáznunk kell egy s más dolgot. Miután az Emu és a két raptor megérkezett a határvidékre, kisebb öszezördülés volt a tengerészek és a reléállomás munkásai között a kantinban, mivel a hadihajók néhány hetes késéssel érkeztek meg. Ez még nem lett volna gond, de sajnálatosan ezalatt a néhány hét alatt az állomás személyzete kénytelen volt a különböző fajtájú gombákat vakargatni a raktárakban, illetve egy-két számmal kisebb nadrágot kezdtek hordani az élelmiszerkészlet túlzott szűkössége miatt. A vége természetesen az lett, hogy az állomás gyengélkedője fél óra múlva kissé zsúfolt lett. Rohai Lél hadnagy, Oguz lövésze, az Emu két matróza és az állomás technikai személyzetének hatvan százaléka (14 fő, ebből 1 nő, a bár pultosa) ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból, így kénytelenek voltak gyorsabban dolgozni, illetve bevonni a kétkezi munkába az állomás és az Emu mélyen tisztelt tisztikarát.

Így aztán helyi idő szerint éjjel fél háromkor az állomás másodtisztje került sorra. Szkafanderbe öltözve kivitték az Emuval és Oguz kíséretében a 345611-es számú mélyűri szondához. Ekkor a tiszt szöcske módjára kipattant a fulgur tetőn lévő zsilipjén, beverte a lábát az egyik kiálló szenzorba, majd az öltözetén lévő manőverező rakétákkal tovaszállt a szonda felé. Itt szorgosan javított, amikor megtörtént a baj (tudniillik, a határvidékeken mindig sok baj történik). Oguz olvasás közben véletlenül elsütötte a vadász torpedóvetőjét. Így egy haloványsárga energikoncentrátum indult el egyenesen a másodtiszt felé. A szonda és az asztronauta mintegy két méterre kerülte el a torpedót, de a dolgozó tiszt egy szempillantás alatt felhagyott minden munkával, majd felkiáltott.

- Támadás! Támadás! Megtámadtak!

Minden erejével azon volt, hogy visszarohanjon az Emuhoz (ez az űrben nem egyszerű művelet, nekem elhihetik), de csak eszeveszett rángatózás lett a vége. A tiszt akárhogyis erőlködött, nem tudott haladni, a szonda igencsak megszerette, és a lábánál fogva elkapta. Erre a szerelő ember még vadabbul ráncigálta a lábát, teljesen felspanolódott, köszönhetően a sokknak, amit a kóbor torpedó váltott ki.

Oguz és a fulgur legénysége azon tanakodtak, miként lehetne megoldani az idétlen helyzetet. Végül abban maradtak, szétlövik a szondát, mivel nem akadt önkéntes arra, hogy kimenjen a megvadult másodtiszthez, és kiszabadítsa a rabságból. Így aztán Oguz megcélozta a szonda vázszerkezetét, a plazmavető energiaszintjét minimumra vette, és lőtt.

Mondhatnánk, ezt a lövést tanítani kellene, de a helyzet kínos volta miatt szóba sem kerülhet egyetlen katonai akadémián sem, csakis az eldugott lebujokban lehetséges kitanulni, néhány kedves úriember segítségével.

Így történt, hogy egy asztronauta táncolt egy szonda roncsaival a nyílt űrben, miközben szorgosan dobálta a szitkait a fulgur, Oguz és az egész univerzum felé.

Oguz pokoli röhögőgörcsöt kapott.

Két nappal később...

A feladat, amiért ki lett küldve az Emu és a két raptor, nagyjából teljesítettnek tekinthető. Tizenkilenc szondát megjavítottak, kettőt kicseréltek, hármat pedig szétlőttek lőgyakorlat címen.

Lőgyakorlat a tengerészeknek, a galaxis szélén? Jogos a kérdés, mivel köztudott, hogy a flotta emberei igen ritkán végeznek gyakorlatokat, hála a kitűnő kiképzésnek és annak, hogy nem terem a rideg űrben semmilyen szesz, csakis a bolygókon és az emberkézalkotta űrbéli objektumokon. Hiába, a tréninghez szükség van üzemanyagra, mind a hajóknak, mind a személyzetnek... Így ezeket csak félévente szokták megismételni valamely bolygó környékén, kötelező és pontosan dokumentálandó jelleggel, de az Emu hajónaplója szerint két hónappal és huszonöt nappal ezelőtt volt az utolsó gyakorlat.

A paradoxonra az a válasz, hogy a másodtiszt balettelőadása után felborult a megszokott rend. Mivel a reléállomás összes főtisztje kényszerpihenőre került (a parancsnok a korábbi támadás során meghalt, az első tiszt véletlenül szkafander nélkül ment ki levegőzni, a másodtisztet pedig a gyengélkedőn kezelték nyugtató túladagolás miatt), az Emu matrózai állandó jelleggel beköltöztek a kantinba, ami a helyszűke és az állomás ép egészségügyi állapotú legénysége miatt több konfliktus forrása lett. Ezt lezárandó, az állomás személyzete lelkesen és önként ingatlant cserélt az Emu legényeivel.

Ennek eredménye lett a lőgyakorlat és a gyors javítás, illetve a húsz alkoholmérgezett és a hetvenhárom állandóan dülöngélő egyén a kantinban és annak környéki folyosókon.

Este nyolc óra negyvenkét percre már nem volt egy csepp alkohol tartalmú ital sem legalább nyolcvan parsec körzetben. Oguz, Lél, Jared és még két ember az állomás parancsnoki hídján, a navigációs "nagyasztal" körül ülve bámulták az üres korsóikat. Az asztal közepén néhány pakli kártya hevert bedobott állapotban, az egyik helyi ember előtt pedig egy kisebb halomban állt a nyeremény. A többiek előtt csak a csupasz asztal.

- Uraim - mondta széles vigyorral a győztes, aki az állomás szakácsának adta ki magát - köszönöm a játékot! Igazán nagy megtiszteltetés volt a számomra.

Közben felállt, és meghajolt, mint aki a színdarabot sikeresen eljátszotta, de a meghajlás túl jó lett. Rázuhant a nyereményére. Ezt később igencsak megbánta, mert amikor felébredt egy rozzant cirkáló fedélzetén, a pénzének hűlt helye volt. Oguz szerint csak álmodta a nyereményt. Ezt hosszas vívódás után végül elfogadta.

Öt óra múlva... (a meghajlás után)

Az Emu már bejelentette az érkezését a rádión, amit Lél sietve kikapcsolt egy jól irányzott repülő csizmával, mivel az ő és társai fejét nem arra tervezték, hogy egy rádiós üvöltésére riadjanak fel legmélyebb álmukból. A csodalábbeli szokatlan látványa után végülis sikerült magukat felmosni a híd padlózatáról, kivéve a szakácsot. Ő még mindig a csupasz asztalon feküdt és hortyogott.

Oguz a belső kommrendszeren keresztül készült tájékoztatni az állomáson tartózkodókat arról, hogy mindjárt visszatérnek a helybeliek, amikor öt szonda szinte egyszerre tűnt el a radarról. Aztán még négy.

- Mi a fene...

Zúgó agyának mélyéről késztetést érzett, hogy aktív pásztázásra állítsa az érzékelőket. Ezt meg is tette. A számtalan képernyőn kameraképek, infravörös felvételek, és egy sor másik spektrumú felvétel jelent meg. A kameraképeken már látszott az Emu és több ezer kísérő, az állomás kantinja és a gyengélkedő a számtalan lábadozóval, illetve a fontosabb helyiségek, kiemelve a hármas számú raktárt, ahol egy félmeztelen matróz nyalogatta a padlót.

- Hohó! - kiáltott fel Lél, aki közben Oguz mellé telepedett, pontosabban zuhant a pultra.

A kísérők váratlanul támadtak. Az Emu vad lövöldözésbe kezdett, de hiába. A műszaki személyzet nem kapott igazi kiképzést. Az idegen hajóraj lövés nélkül hatástalanította a fulgurt, hála az általuk is kedvelt kamikáze-harcmodornak. Úgy három parányi, idegen (igen, idegen, nem emberi!) jármű csapódott a cirkáló törzsébe, mire az több kisebb, de annál színesebb fényeffektus során alkotóira esett szét.

- A mindenit! - kiáltotta Jared.

Oguz feje továbbra is lüktetett, hasított a fájdalomtól, gyomra pedig ismét fura mozgásokat kezdett végezni, de ezúttal az alkoholtól. Az ítélőképességével viszont már nem volt baj, azonnal kiadta a kiürítési parancsot. Az állomás szirénái fülsüketítően felvonyítottak. Arra viszont csak öt perc múlva gondolt - amikor rohantak a folyosókon, a szakácsot vonva maguk után, - hogy mivel is mennek el. Az eszébe sem jutott, hogy esetleg nincs is mivel eltűnni, mivel a két raptor a fulguron maradt. Magában elmondott néhány cifra mondatot, amitől az idegenek felmenői bizonyára csuklásrohamot kaptak. Szerencséjére volt hajó. Az állomáshoz dokkolt két régi cirkáló, amolyan mentőcsónakként...

Az állomás megsemmisült, de csak két nappal azután, hogy a cirkálók kirepültek.

Egy héttel később... (az evakuálás után)

A lomha hajóknak még egy hónap kell, hogy elérjék a Nérát. Két nap előnyük az idegenekkel szemben, ennyi idejük van riadóztatni a birodalmat.

Csak Oguz és Lél voltak ébren a hajón, a többiek sztázisban aludtak. Hiába, a majd' hetven főnek nem volt elég élelmiszerkészlet és víz ahhoz, hogy kibírják a hosszú utat. Oguz legalábbis ezzel bírta rá a többieket a sztázisolás jelentette biztonság kihasználására (ez igaz is, már ami az élelmiszerkészletre vonatkozik). Csupán a szakács urat kellett noszogatni, mert továbbra is a nagy pénznyereményről és annak felszívódásáról voltak víziói, de néhány csattanás után beadta a derekát, majd égő, pirospozsgás arccal lefeküdt.

Unottan bámultak az ablakon túli galaxisra.

- Mi az? - kérdezte Lél, amikor látta, hogy társa egy kisméretű, horpadt dobozt vesz elő a zsebéből.

- Ezek? Szivarok. Ha vége a háborúnak, győzelmivé válnak, és elszívjuk őket.

- Isten-Isten! - mondta Lél, majd meghúzta azt az italt, amit a cirkáló tűzvezérlő paneljén tárolt.

Oguz sosem hitt a rémmesékben. A Zandagortról szóló régi történeteket is csak kitalációknak titulálta, és számtalan újonc matróznak okozott ezekkel a mesékkel álmatlan éjszakákat, miután áthatóan beszélt nekik a felfoghatatlan pusztításokról és az emberiség veszélyeztetté válásáról. Ez a támadás az Emu ellen végképp meggyőzte, hogy márpedig létezik a velejéig gonosz herceg. És ők mindent megtesznek azért, hogy megfékezzék, amennyiben sikeresen visszatérnek.

- Ha a Nérán leszünk - mondta Oguz - és jelentést teszünk, kissé szelektáljuk az itt szerzett élményeket, ha érted, mire célzok.

Lél szája széles vigyorra húzódott.

- Természetesen, hiszen ismersz - mondta, miközben hátradőlt az ülésben, és lehunyta a szemeit.

Oguz is követte a példáját, majd egy szép tengerparti kaszinóra gondolt, ahol szebbnél szebb nőkkel körülvéve befektette a reléállomáson nyert pénzét a kártyaasztalnál. Az idillt csupán a hánykolódó, bukdácsoló másodtiszt rémképe rontotta kissé, aki a kaszinóban tartott díszelőadást. Oguz rámosolygott, majd ennyit mondott:

- Nyugodjék békében!

No igen, a gyógyszermérgezés...

6 komment

Címkék: fan fiction s2

A bejegyzés trackback címe:

http://zandagort.blog.hu/api/trackback/id/tr172300977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ernobius 2010.09.16. 18:38:39

Tetszett, humoros írás :)
Az is érdekes ötlet, hogy teljesen új szemszögből tárgyalod a témát. Elvégre arról van szó, hogy jön a második Vég, letűnt rémálmok és el nem hitt rémmesék válnak valóra, mégis maga a novella nagyon humoros... ha nem tévedek, ilyen még nem volt. Gratulálok!

Remélem ez még egy lépés az antológia felé :)

Ricsi121 · http://tavimutymuty.blog.hu 2010.09.16. 19:29:01

Hát Zoárd ez nagyon nagy :D Ilyen írásokra is szükség van :)

Zoárd Arcas 2010.09.16. 19:51:37

Köszönöm, viszont annyit le kell szögeznem, a stílus nem a sajátom, csupán ki akartam már régóta próbálni ezt a "műfajt".

Alvers 2010.09.17. 01:12:21

Gratulálok, nagyon szép írás.

PPeterHUN 2010.09.17. 06:50:20

Nagyon jó lett, grat!