Egy massively multiplayer online stratégiai játék blogja a fejlesztés kezdetétől a játék indulásáig, és túl...

Utolsó kommentek

  • devDavid: Közérdekű közlemény #1 Készítettem egy kisebb adatbázis dump-ot, amivel könnyebb dolgozni (fejles... (2012.12.24. 14:11) Letölthető Zandagort
  • cu2: @devDavid: Lehet, hogy én voltam félreérthető, mert nem vettem rossz néven a(z egyébként jogos) kr... (2012.12.23. 17:42) Letölthető Zandagort
  • devDavid: @cu2: ne érts félre, nem kritizálni akarom, nagyon nagy dolog - szerintem - hogy egy ilyen projekt... (2012.12.23. 17:24) Letölthető Zandagort
  • Utolsó 20

Címkék

Együtt harcol, s issza borát...

2010.05.28. 17:14 cu2

A pontosság kedvéért: Yaulk következő története egy héttel a Rend Legbelül előtt játszódik.


A királyi protokollfregatt hangtalanul tört ki a bolygó halványkéken ragyogó atmoszférájából. Hegyes orrát hetykén fúrta a csillagmiriádok közé, ahogy őrjítő sebességgel suhant tova, afelé a távolinak tűnő, fénylő pont felé. A hajó kapitánya aprót mozdított a kormányon, s a hajó máris szinkronpályára állt. Végignézett a műszerfalon. Minden rendben lévőnek tűnt. A mesterséges gravitáció, a tehetetlenségi csillapítók működtek, a hajtóművektől is zöld jelzés érkezett. Sima útnak ígérkezett. A pilóta megnyomta a belső kommunikáció gombját, és beleszólt a fejmikrofonjába.

- Felség. Pályára álltunk, körülbelül tíz perc múlva dokkolunk az Exolon Gate állomáson.

Az utastér minden luxusnak megfelelő hátsó részében ült I. Yaulk király, aki még most is fiatalnak és életerősnek tűnt, s fizikálisan az is volt, pedig immáron lassan 180. éve uralkodott az Exolon királyságban. Abban az uradalomban, amely erről az aprócska, kék, óceánokban gazdag bolygóról, és ezen is egy ósdi, itt földet ért teherbárkáról indult hódtó útjára. Arra az útra, amely a ma ismert Galaxis egyik nagyhatalmává tette. A király birodalma az évszázadok során közel száz bolygóra terjedt ki Galaxisszerte, és fényévek tízezreit ölelte át. Yaulk a panoráma ablakon figyelte az alant elsuhanó kis ékszerdobozt, és emlékezetébe villant a sok-sok évvel ezelőtti nap, amikor távoli világokból érkezett kalmároktól megvásárolta a királyság első űrhajóját. Óh, de régen is volt! Azóta a Királyi Armada több ezer hajója vigyázza a rendet és az alattvalók biztonságát mindenütt az Exolon királyságban. Ahogy így elmélkedett, a hajó fordulóba kezdett, és a látómezőt lassan betöltötte a királyság egyik új büszkesége, az Exolon Gate állomás gigantikus, pókszerű struktúrája. Átmérője majdnem tíz kilométer volt, s magassága is meghaladta a hármat. Százezernyi lakosra és legalább ugyanennyi itt vendégeskedő átutazóra tervezték. A hajó egyenesen a protokolldokkhoz manőverezett, majd egy alig érezhető döccenéssel megállapodott a mágneses csáklyák szorításában. Egy halk kondulással csatlakozott a külső burkolathoz a zsiliprendszer átjárója. Szabad volt az út az állomásra.

Yaulk felállt kényelmes székéből, megigazította ünnepi ruháját, majd négy testőr kíséretében elindult a folyosón. A zsilip előtt a protokollfregatt kapitánya várta, hogy szertartásosan elbúcsúzzon tőle. A király udvariasan biccentett neki, és szinte már barátian, kollegiálisan ráztak kezet. Yaulk az évek alatt semmit sem vesztett egykori közvetlenségéből. A zsilip jelzése zöldre váltott, s a király kíséretével átszállt az állomásra.

Odaát semmivel sem fogadta kisebb pompa, mint amilyenben a hajón része volt. A protokolldokkot alaposan felcicomázták, és ott állt sorfalat az állomás vezető személyzete. Amint kinyílt a kapu és belépett, azonnal tapsvihar fogadta és néhány elszórt "Éljen a király" kiáltás. Yaulk udvariasan intett, és biccentett mindenkinek. A sorfal túloldaláról két férfi jött felé peckes lépésekkel. Odaértek, megálltak előtte és így szóltak:

- Felség! Engedje meg, hogy bemutatkozzam, és bemutassam az urat is. Leopold Casares ezredes vagyok, az Exolon Gate állomás parancsnoka, és ő a helyettesem, Gerrold Birk kapitány. Őszinte szívvel üdvözöljük az állomáson!

- Köszönöm, uraim! Az állomás kívülről lenyűgöző, s nem kétlem, hogy belülről is legalább ilyen meggyőző. Kérem, vezessenek körbe! – mondta, és szertartásosan a dokk túlsó vége felé mutatott.

- Kérem, felség... erre parancsoljon!

HÁROM ÓRA MÚLVA

A túra igen hosszúra nyúlt, s bár be nem vallotta volna soha, a végére Yaulk kezdett kicsit ráunni arra az áradozásra, amelyet a két tiszt bőségesen ontott feléje az állomás jobbnál jobb szolgáltatásairól, kiválóbbnál kiválóbb technikai megoldásairól. Kedve szerint leült volna, és megivott volna egy pohár hideg sört, vagy egy kupa bort. Úgy tűnik a túra végére a Mindenség Ura meghallgatta eme csendes fohászát, ugyanis a lifttel megérkezve egy szintre, Casares ezredes így szólt.

- És végezetül, felség, megérkeztünk az állomás szívébe, a büszkeségünkhöz, a sok-sok egyéb büszkeség közt természetesen...

A lift ajtaja feltárult.

- Ez itt, királyom, a központi tér, a promenáddal. Itt kaptak helyet a szórakoztató központok és a kantin.

Kiléptek a felvonóból.

A látvány valóban lenyűgöző volt. Bár az állomás szinte közepén voltak, a holografikus kivetítők olyan illúziót keltettek, mintha a nyílt űrre láthatnának rá, felettük a ragyogóan lebegő Exolon Prime-mal. A térség nagyjából kör alakú volt, felfelé szélesedő és legalább öt emelet magasságú, minden emelete egy karzatos promenáddal, amely kilátást biztosított az egész térre. Odalent emberek nyüzsögtek, és a levegőben mesterséges virágillat terjengett. Yaulk a karzathoz sétált és körbetekintett. A túlsó oldalon, két emelettel alább megpillantotta a kantin hívogató címerét.

- Parancsnok urak, ha nem bánják, akkor meginnék valamit a kantinban. Kissé megszomjaztam ezen a kimerítő alaposságú túrán.

A két katona elmosolyodott.

- Mi sem természetesebb, felség. Akár indulhatunk is.

Yaulk hátat fordított a látványnak, és megkönnyebbülten szállt be testőreivel a liftbe.

IDŐKÖZBEN

A flotta egy villanással tört ki a hipertérből. Figyelmen kívül hagytak minden biztonsági előírást, és jócskán az egy fényperces határérték alá ugrottak, így az Exolon Prime, a királyság központi bolygója már ott ragyogott előttük, mellette a Lumus piszkosszürke sarlójával. Fáradtak voltak. A matrózok, a tisztek, a gépészek, a pilóták, de maguk a hajók is. Némelyiken nyílt sérülések éktelenkedtek. Horpadások, égett csíkok jelezték, hogy viszontagságos időszak áll mögöttük. Viszontagságos, de eredményes, ugyanis a flotta mobil teleportjai jelentős mennyiségű zsákmányolt nyersanyagot juttattak a királyság raktáraiba. Ahogy közeledtek a bolygóhoz, a látómezőben feltűnt a királyság legújabb építménye, az Exolon Gate állomás. A forgalomirányítás azonnal az állomáshoz vezető pályára küldte a flotta mind a hét hajóját. Ahogy közeledtek, az állomás felől egy királyi színkóddal ellátott fregatt húzott el mellettük, és széles ívben ereszkedni kezdett a bolygó felé, ám ez most cseppet sem érdekelte a megviselt legénységet. Olyan rég óta portyáztak a mélyűrben, hogy a harci kedv jelentősen alább hagyott, és mindegyikük csak annyit akart, hogy szilárd talaj legyen a lába alatt, és szabadon lélegezhessen.

A flotta néhány perc alatt benavigált az egyik harci dokkba, majd mindegyik hajót a megfelelő pozícióba vontatták. A titánkapuk megnyíltak, és a törődött legénység birtokba vette az állomást. Ők voltak az első hazaérkezők, akiknek tulajdonképpen a hely épült. Az emberek zajongva, kurjongatva, kis csoportokban indultak a kantin felé, hogy szomjukat enyhítsék, és kedvüket élesszék.

MÁSNAP

Yaulk király a dolgozószobájában az íróasztalánál ült, és éppen a napi híreket olvasta a monitoron, amikor a hírközlő halkan felcsipogott. Lenyomta a gombot.

- Felség – jött a kellemes női hang a hangszóróból – Alkaios Keller és Huda Nazarov tanácsos urak kérnek bebocsátást. Az ügy sürgősnek tűnik.

A király meglepődött. A két tanácsos volt ugyanis megbízva az Exolon Gate állomás ügyeinek intézésével, ahol is éppen tegnap tett látogatást. Furcsállotta, hogy ezzel kapcsolatban máris valamilyen "ügy" merült fel.

- Küldje be őket.

A tanácsosok beléptek. Szertartásosan fél térdre ereszkedtek, majd a király intésére felegyenesedtek. Arcukon látható feszültség tükröződött.

- Mi járatban, tanácsos urak? – kérdezte mosolyogva a király – Mostanában gyakran futok össze önökkel – viccelődött, de láthatóan ettől sem enyhültek meg vendégei.

- Felség, azért vagyunk itt, mert kérte, hogy tegyünk jelentést az állomás első hónapjának eseményeiről... - kezdte feszengve Keller.

- Igen, ez igaz. Az első hónapról. De ha emlékeim nem csalnak, akkor az állomást csak tegnap adták át a forgalomnak. Miféle esemény történt, amelyet már most jelenteniük kell? – csodálkozott.

Nazarov folytatta.

- A helyzet az felség, hogy tegnap, éppen az ön távozását követően érkezett haza az egyik expedíciós flottánk, közel egy éves távollét után.

- Remek, hiszen éppen erre tervezték az állomást. Mi ezzel a baj?

- Csak annyi felség, hogy a matrózok szétszéledtek az állomáson, ellátogattak a kantinba is, természetesen és... hogy is mondjam... – hebegett a tanácsos – történt néhány incidens. Sajnálatos módon halálesetek is.

A király összeráncolta szemöldökét, és előredőlt a székében.

- Hogyan?

- Volt egy kis... hiányosság a kantinban, ami miatt a matrózok feldühödtek. Először verekedés tört ki, majd később már lövöldöztek is.

- Hiányosság? Uraim, tegnap magam jártam ott, és az állomás mindennel fel volt szerelve. Kantinnal, szórakoztató központtal, sőt még bordélyok nyitását is engedélyeztem. Mi volt a baj? – kérdezte enyhén ingerült hangnemben.

- Ööö... hát...

- Ki vele, tanácsos.

- Az felség, hogy alig két óra alatt elfogyott a kantin italkészlete. Semmilyen számítás nem igazolta, hogy a matrózok ennyi italt képesek elpusztítani ilyen hamar. És sajnos a kantin vezetője nem tudott elég gyorsan utánpótlást szerezni. Az utolsó italokon veszekedés tört ki, majd verekedés és végül lövöldözés. A kocsma helységeiben komoly kár keletkezett, tűz is volt, és tizenegy halott.

A király hangosan felnevetett. Annyira nevetett, hogy majdnem leesett a székéről. A tanácsosok elképedve néztek egymásra, mert legalább is valamilyen dühkitöréstől tartottak az ügy kapcsán, illetve meglepte őket, hogy egy ilyen rossz hír, a halálesetek ilyen reakciót váltanak ki a királyból. Egy pillanatra azt hitték, hogy a hosszú uralkodás elvette Yaulk eszét. Amikor végre alábbhagyott a nevetési roham és újra kapott levegőt, a király kivörösödött fejjel így szólt.

- Jól van, tanácsos urak! A következőt tesszük. A halottak családját teljes mértékben kártalanítjuk a hadsereg szokásaihoz híven, mintha csatában vesztették volna életüket. Minden halott kapja meg a Vörös Szív érdemrendet, poszthumusz, és az ezzel járó juttatásokat. Az állomáson esett károkat állítsák helyre maradéktalanul és a lehető leggyorsabban. A többiről intézkedem. Elmehetnek. – intett, még mindig a könnyeit törölgetve a király. A tanácsosok egymás közt sugdolózva távoztak.

Yaulk pedig mély lélegzetet vett, és benyomta a hírközlő adásgombját.

- Larissa kérem, kapcsolja nekem azonnal a Tolinka pincészetet.

- Igen, felség.

Egy perc múlva a király máris aláírt egy megrendelést újabb tízezer hektoliter alkoholos italról az állomás részére, remélve, hogy ekkora mennyiséget csak nem szlopálnak fel a matrózok ilyen hamar. Megpördült székével, és a magasan járó nap által megvilágított, alant elterülő Exolon City-t nézte, szélesen elmosolyodott, mikor eszébe jutott a régi mondóka:

"Venger, Polák, két jó barát. Együtt harcol, s issza borát".

Már ha van mit.

3 komment

Címkék: fan fiction s2

A bejegyzés trackback címe:

http://zandagort.blog.hu/api/trackback/id/tr832038376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ravendark 2010.05.29. 13:20:48

A novellákat érdemes lenne összegyűjteni, aztán ha elég összegyűlt, kiadni egy antológiát... :)

Ravendark 2010.05.29. 13:25:37

Reklámnak sem lenne utolsó...

cu2 · http://zandagames.com/ 2010.05.29. 17:37:46

@Ravendark: Gyűlnek:
zandagort.hu/ff/

Az antológia még kicsit odébb van, de én nagyon örülnék neki, ha összejönne.