Egy massively multiplayer online stratégiai játék blogja a fejlesztés kezdetétől a játék indulásáig, és túl...

Utolsó kommentek

  • devDavid: Közérdekű közlemény #1 Készítettem egy kisebb adatbázis dump-ot, amivel könnyebb dolgozni (fejles... (2012.12.24. 14:11) Letölthető Zandagort
  • cu2: @devDavid: Lehet, hogy én voltam félreérthető, mert nem vettem rossz néven a(z egyébként jogos) kr... (2012.12.23. 17:42) Letölthető Zandagort
  • devDavid: @cu2: ne érts félre, nem kritizálni akarom, nagyon nagy dolog - szerintem - hogy egy ilyen projekt... (2012.12.23. 17:24) Letölthető Zandagort
  • Utolsó 20

Címkék

Leszek, aki voltam

2010.05.18. 18:35 cu2

Némi technikai malőr miatt megkésve, de itt van Yaulk következő novellája. Jó szórakozást hozzá!


A vapiti tehén csak lassan dugta ki a fejét a bozótosból. Barna bundáján fényesen csillogtak a hajnali harmat cseppjei. Fekete gombszemével óvatosan kémlelte a vidéket. Óvatos állatok voltak ezek, még ilyenkor, a párzási időszakban is. David Dran, a király unokája csendben megragadta mágneses gyorsító puskáját, majd intett két barátjának, akik egyben a testőrei is voltak, hogy balra megkerüli a tisztást, ahol a vapiti csorda inni szokott a pataknál. Jose, az idősebb testőr némán mutatta az "óvatosan" jelet, s David bólintott. Elindult, olyan halkan, hogy az avar se rezdült meg. Pár perc múlva felbukkant a feje az ágak között, szemközt a vapitikkel. A szél szemből fújt, így a vadászok szagát a mögöttük lévő erdő felé vitte, ezért a csorda nem észlelhette jelenlétüket. David egy páfrányszerű fa oldalánál vett fel lövészpozíciót. A szeme elé emelte a puskát, és célzott. A távcsövön keresztül jól látta, ahogy a szelíd kinézetű nőstények legelésznek, némelyik a patakból kortyol, egy-egy pedig félénken fel-felkapja a fejét minden kis neszre. De a nőstények nem érdekelték. A férfi azt a hatalmas hímet kereste, amelyikhez a csorda tartozik, és amelyiknek hatalmas agancsára már oly régóta fájt a foga, hogy azt adhassa ajándékba nagyapja 80. születésnapjára.

- Kiválóan mutatna a fogadóteremben – gondolta, és tovább fürkészte a párás hajnali rétet. A szél enyhén fújni kezdett, de az iránya még mindig biztonságos volt a vadászat szempontjából.

- Hol vagy már, te dög... - morogta David a körszakálla elé, amint a hímet kereste, és nem sejtette, hogy közelebb van, mint hinné. Váratlanul ágroppanásokat és avarzörgést hallott a háta mögül. Abbahagyta a célzást és hátranézett. Alig fordította el a fejét, amikor a hatalmas, két méter marmagasságú bika már tíz méterre sem volt tőle, és egy gyorsvonat sebességével robogott a vadász felé. David halálra rémülten fordult meg, és emelte célzásra fegyverét, de elkésett. A párzási időszak ösztöneitől vezérelt, és a szél által az erdőbe sodort emberszagtól felbőszült óriási szarvasbika öklelésre hajtotta fejét, kapitális, hegyes tőrökben végződő agancsa előremeredt, és csak futott...

Az ütközés tompa puffanása, David velőtrázó ordítása és a mágnespuska sivító hangja verte fel a hajnali csendet, s riasztotta meg csordát. Jose és Kavenaugh, a két testőr alig harminclépésnyire volt, és a hangra azonnal felkapták a fejüket. Jose az erdő felé indult, ahol utoljára látta Davidet, Kavenaugh pedig meglátva az erdőből kirobbanó szarvasbikát, gondolkodás nélkül felkapta a puskáját és lőtt. Aztán még négyszer. A bika megroggyant, majd az oldalára dőlt és véres habot hörögve, párafelhőket fújtatva múlt ki. A fiatalabb testőr eldobta a puskát, és Jose után rohant, aki már ott térdelt a sérült trónörökös mellett, kezét a nyakára szorítva. Arca falfehér volt a rémülettől, ahogy a rubintvörös, habos vér tört elő ujjai közül David nyaki sebéből. Ezen kívül a mellkasa is csurom vér volt, onnan is habos buborékok törtek elő, ahogy az agancs mind a két tüdejét átlyukasztotta. David haldoklott. Csak percei voltak hátra.

- Azonnak hívd a palotát, hogy küldjenek egy mentőcsapatot, amilyen gyorsan csak lehet – mondta Jose halálra vált arccal. Kavenaugh bólintott, és a csuklóadóján beszólt a palotába, értesítve őket a balesetről.

- Tarts ki, David! Minden rendben lesz. – próbálta tartani a lelket a trónörökösben Jose, de legbelül tudta, hogy ilyen sérülésekhez nem érhetnek ki elég gyorsan. A nyaki seb olyan komoly volt, hogy majdnem félig átszakított minden létfontosságú csatornát, s David már csak hörögni tudott a vér és oxigénhiánytól. A szeme természetellenesen kifordult, a teste önkéntelenül is rángott a sokktól. Jose hősiesen küzdött, hogy elszorítsa a vérzést, de mire Kavenaugh visszatért, már csak azt láthatta, hogy Jose tenyerével lecsukja David szemét. Felállt a test mellől, majd lemondóan megrázta fejét, s szégyenteljesen lehajtotta. Felelősnek érezte magát a haláláért, hiszen mellette kellett volna lennie, és akár a testével megvédenie a megvadult állattól. De nem tette. Nem tehette. Senki sem gondolta, hogy egy olyan bolygón, ahol egyáltalán nincsenek komoly ragadozó vadállatok, egy vadászat ilyen tragédiába torkollhat. Ezért nem is viseltek semmilyen védőfelszerelést. Se egy személyi erőteret, de még egy kevlármellényt sem.

A mentőcsapat suhanója öt perc múlva szállt le a tisztáson, de ott már csak egy halottat és két, a szégyentől megroskadt embert találtak...

EGY HÉT MÚLVA

I. Yaulk király nyolcvan éves lett, de a nemrégiben átélt gyászos napok súlya újabb évek barázdáit rótta ábrázatára. Nem elég, hogy felesége alig egy hónappal ezelőtt távozott az élők sorából, most, amikor a trónutódlás esedékes lett volna, David, az egyetlen szóba jöhető egyenes ági férfi leszármazott is halott. Egy értelmetlen és szörnyű vadászbalesetben, melynek bekövetkeztéért Yaulk személyes felelősséget érzett.

- Miért kellett annyira dicsérnem annak a vapiti bikának a trófeáját? – vádolta magát a király, amint a gyászhét elmúltával a szűk körű ravatalnál állt és szépreményű, ifjú unokája holttestét nézte. – Ha meg sem említem, tán eszedbe sem jut, hogy ezzel akarj kedveskedni nekem. – gyötrődött tovább. Most valamilyen megoldást kell találnia a trón átadására, mert megfáradt, öregemberként már nincs ereje a királyság bolygóbirodalmát vezetni. A lányai férjeit, akik mind jó szakemberek voltak a maguk területén, alkalmatlannak tartotta az irídium korona viselésére. Aki még szóba jöhetett volna, a két nagyobb nemesi ház vezetői, Deus főherceg és Comprobo főherceg, már maguk sem voltak fiatal emberek, ráadásul mindketten egy-egy távoli, egyelőre elérhetetlen bolygón éltek, s a királyság fővárosa, az adminisztráció központja itt volt, az Exolon Prime-on. Ahogy ott állt egyedül a ravatal mellett, hangokat halott a háta mögött. Az őrségnek az ajtóba állított két királyi gárdistája egy küldöncféle, fiatal férfival beszélgetett hevesen. Az ifjú a király felé mutogatott erősen gesztikulálva, az őrök pedig elállták az útját. Yaulk érdeklődve fordult oda, hiszen ha valaki ennyire elszántan próbál odajutni hozzá, annak nyilván fontos mondandója van. Elfordult a koporsótól, s pár öreges lépéssel átszelte a termet. Ahogy közelebb ért már hallotta is.

- Értse meg hadnagy, nekem mindenképpen szót kell váltanom a királlyal! Nagyon fontos és nem tűr halasztást. – mutogatott.

- Maga meg azt értse meg, fiatalember, hogy innen egy mikrométert sem fog előbbre jutni.- válaszolt az őrparancsnok.

Yaulk megszólalt a háta mögött.

- Jól van hadnagy, átengedheti.

A katona azonnal félreállt és vigyázzállásba vágta magát.

- Igenis, fenség!

A férfi láthatóan megkönnyebbült. Elhaladt az őrök előtt, majd a protokollnak megfelelően fél térdre ereszkedett.

- Királyom! A nevem Zach Oberheim, és egy igen fontos üzenetet, illetve kérést kell tolmácsolnom önnek a főnökömtől, Dr. Hans Langeleben-től, aki a királyi biológiai és genetikai kutatórészleg vezetője. Arra kéri önt felség, minden tiszteletével, hogy találkozhasson önnel a kutatóintézetben, ugyanis olyan felfedezést tett, amely alapvetően befolyásolhatja az egész királyság sorsát. Többet sajnos nem mondhatok, a doktor óhajtja elmondani.

Yaulk király arcán csodálkozás tükröződött. Szemöldöke felszaladt, hiszen ilyen lehetetlen időpontban és ilyen furcsa módját még soha senki nem választotta nála az audiencia kérésére. Ez a merészség imponált neki, ezért így szólt.

- Jól van, Zach Oberheim. Menjen vissza az intézetbe, és mondja meg a professzorának, hogy én és a kíséretem hamarosan látogatást teszünk nála, és reményünket fejezzük ki, hogy a felfedezése tényleg olyan fontos és jelentős.

A küldönc felegyenesedett, elégedetten elmosolyodott, és kiviharzott a teremből. Yaulk pedig visszasétált, hogy immáron egyedül, csendes búcsút vegyen Davidtől.

HÁROM NAP MÚLVA

A tudósok feszengve álltak a laboratórium komplexum fogadótermében. Dr. Langeleben, egy alacsony, köpcös, kopaszodó csodabogár, idegesen törölgette szemüvegét, s a többiek kis csoportokban halkan beszélgettek a háta mögött. Amikor a lift ajtaja feltárult, mindnyájan elhallgattak. A felvonóból először két gárdista szállt ki, körbenéztek, felmérték a terepet, majd oldalt húzódtak. A király és kísérete mögöttük érkezett, s velük volt Dr. Braun, az intézet igazgatója is. Éppen valamit magyarázott Yaulknak, mikor kiléptek.

- ...á, igen, és fenség, engedje meg, hogy bemutassam önnek Dr. Hans Langelebent, a biológiai és genetikai kutatórészleg vezetőjét – intett a tudósok felé az igazgató.

Dr. Langeleben előrelépett, és kissé nehézkesen elkezdett térdre ereszkedni. Nehezen ment, mivel alig valamivel lehetett fiatalabb a királynál.

- Hagyja csak, doktor – szakította félbe a király – Nincs rá szükség... - legyintett. A professzor hálásan tekintett rá.

- Köszönöm, fenség!

- Nos, doktor, mi lenne az a fontos és nagy horderejű ügy, ami miatt ennyire találkozni óhajtott velem? – érdeklődött Yaulk.

A tudós kissé gyanakvóan, már-már teátrálisan szétnézett, mintha ellenséget vagy legalább is kémeket sejtene mindenütt, majd halkan így szólt.

- Felség, volna rá lehetőség, hogy ezt csak négyszemközt mondjam el önnek?

A király ismét meglepődött. Ebben az ügyben egyre több és több a furcsaság, de ugyanakkor a kíváncsisága is egyre éledt. Bólintott.

- Rendben. Vonuljunk félre hát.

A gárdisták, egy detektorral gyorsan átvizsgálták a professzort. Mindent rendben találtak. A tudós kinyitott egy ajtót a túloldalon.

- Fáradjon be az irodámba, nagyuram!

Dr. Langeleben irodája olyan volt, mint ő maga. Kicsi, öreges, és szétszórtság benyomását keltette. Mindenütt plasztpapírok, jegyzetek, írószerek. A fél falat egy óriási tábla foglalta el, amelyen Yaulk számára érthetetlen jelek garmadája állt. A tudós székeket húzott ki mindkettejüknek, majd helyet foglaltak.

- Nos, doktor... hallgatom. – mondta a király.

- Nem is tudom, hol kezdjem... áh... igen, azt hiszem itt jó lesz. – vakargatta az állát Langeleben.

- Az ugye nyilvánvaló tény, hogy az ember felépítésének alapvető kódjai a gének, illetve a DNS...

A király félbeszakította.

- Remélem doktor, nem azért hívott ide, hogy alapiskolás evidenciákról tartson kiselőadást!

Dr. Langeleben hátrahőkölt.

- De... deho... dehogy is, fenséges uram! Nem bátorkodnék ilyesmit tenni, csak a megértéséhez szükséges egy kis bevezetés. – dadogta.

Yaulk intett, hogy folytassa.

- Szóval, az ember életének minden biológia eseményét a DNS kódból kiolvashatjuk. A hajlamait a betegségekre, az adottságait... szinte mindent. És azt is tudjuk, hogy az öregedésért, sőt az élet végességéért is a DNS felel. Nos a helyzet úgy áll, hogy rájöttem, hogyan lehet ezt az utóbbi szekvenciát... hmm... becsapni kissé.

Yaulk döbbenten előrehajolt.

- Arra akar kilukadni professzor, hogy megfejtette az örök élet rejtélyét???

Langeleben megrázta a fejét.

- Nos, ilyen messzemenő következtetéseket még nem vonnék le, de nagyjából hasonló dologról van szó. Igen, jelentős mértékben meg tudom hosszabbítani az élettartamot, genetikai szinten. Sőt, ennél még van egy sokkal jobb hírem is. A felfedezésem már két éve tettem, és azóta a csapatommal kifejlesztettük az úgynevezett sejtduplikációs agenetikát.

- Hogy micsodát? – kérdezte a király.

- Nos, a helyzet az, hogy egy, a DNS-ben rejtőző retrovírus implikatív gerjesztésével, amennyiben rendelkezésre áll a megfelelő minta, egy sejt-duplikációs módszerre el tudom azt érni, hogy az adott szervezet néhány nap alatt visszaálljon egy korábbi sejt állapotára, azaz technikailag megfiatalodjon. És mindezt úgy, hogy az illető egyén tudata és a tárolt információi, emlékei, tapasztalata, tudása egyáltalán nem károsodik.

A király azonnal megértette.

- Jóember! Ezt a dolgot senkinek, érti, SENKI másnak nem mondhatja el. És ez vonatkozik csapata tagjaira, akik bármit is tudnak erről!

A professzor bólintott.

- Így egészében csak én tudok erről, ezért is kértem a négyszemközti beszélgetést.

- Bölcs előrelátás! Ezt nagyra értékelem. Oh, Mindenség Ura... - állt fel a király a székből, s a mennyezet felé nézett - ...köszönöm neked ezt a felfedezést! Most új lehetőséget kaptam, hogy újrateremtsem a dinasztiámat!

Dr. Langeleben felemelte a kezét, mintha csak egy iskolai órán jelentkezne.

- Eh... fenség... azért van itt még valami, amiről még nem számoltam be.

- Mi lenne az?

- Sajnos minden nagyszerűsége ellenére az eljárásnak van egy komoly hiányossága. Az alany, akin végrehajtjuk, sajnálatos módon elveszíti a reprodukciós képességét. Steril lesz.

A levegő megfagyott.

- Hogyan?

- Sajnos nem tudjuk. Ha hívő ember lennék, azt mondanám, hogy a Mindenség Urát kicselezni ugyan lehet, de teljesen becsapni nem. Ám az eljárás mégis ígéretes, ugyanis hallva a királyi családot ért szörnyű tragédiát, arra jutottam, hogy felajánlom önnek, felség, hogy amennyiben rendelkezik fiatal korából DNS mintával, és mint űrhajós, ebben biztos vagyok, úgy képes vagyok önt az adott minta korára fiatalítani, így újabb éveket nyerhet a kormányzásban, és bőségesen lesz ideje, ha óhajtja, gondoskodni az utódlásról.

Yaulk felállt, az ajtóhoz ment és kitárta.

- Őrparancsnok! Azonnal küldessen a palotába. A hálótermemből hozzák el a hajósládámat.

A katona bólintott és beszállt a liftbe.

FÉL ÓRA MÚLVA

Két katona egy nagyméretű, szürke, űrhajósládát hozott be az irodába, majd letették az asztalra, szalutáltak és távoztak. A király kinyitotta, egy darabig kutakodott benne, majd elővett egy kis dobozkát. Kinyitotta, majd feltűrte selyemingének ujját, mintha vérvételre készülne és így szól.

- Akár kezdhetjük is.

A dobozban egy apró, vörös szalaggal átkötött, barna hajcsomó feküdt....

3 komment

Címkék: fan fiction s2

A bejegyzés trackback címe:

http://zandagort.blog.hu/api/trackback/id/tr642013501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ernobius 2010.05.18. 20:55:52

Yaulk, örülök hogy kitetetted a blogra, megérdemli :D
Természetesen a folytatást is várjuk itt. ;)

jazig 2010.05.20. 14:16:24

Úgy látszik, amerikai mintára az Exolonon is szokás lett német tudósok foglalkoztatása. : )

Norris74 2010.05.20. 21:26:31

@jazig: :D Hát, elrejtettem a dologban egy kis "easter eggin'-t". A prof neve rezonál a történetben betöltött szerepére. :) Lange leben: Kb "hosszú élet" :)